Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság

sajtó... a magyar szociális forradalom dicsőséges csúcspontját a magyar csodának nevezte. ” A csoda mindig túlmutat önmagán, Isten külön tette az emberi világban. Ilyen módon omlottak össze, tűntek el világbirodalmak, mig „Szerelmesének álmában ad eleget”: kegyelemmel fordul az őt kereső megalázottak felé. Megszabadulhat valaki, ha Istennel találkozik, amikor kilép önmagából. Ez az igazi csoda, az egyéni és nemzeti lét kibontakozása és a megmaradás. 1956 októberének a csodája.

Sajnos rövid ideig tartott; okát is adja. Ravasz akkori igehirdetéseiben gyakran beszél az emberi egzisztencia paradoxonéról: az ember transzcendált, találkozott az Istennel, de nem engedelmeskedett neki, magával ragadta a bűn, a Sátán. Ez a nyomorúsága. Nagyobb zűrzavar a marxista elképzelésnél is, mikor az anyag tudatlan játéka az ember és a világ; s nagyobb az egzisztenciális filozófiáénál is, mikor az ember a Semmiben detronizálja az Istent. Mégis van megoldás: a transzcendenst hittel érintő embert megváltja maga az Isten. Nem a tragédiáé a végső szó, a kegyelem túlhangzik rajta.

Nyomorúság az emberi élet; gondban lét, mondja Heidegger. Ravasz igy fogalmaz: „Ami rászakadt, az az egzisztenciális létezésnek, az életnek minden testi és lelki terhe. ” Abban a konkrét helyzetben igy részletezi az ember nyomorúságát: „Mi a sorsom, mi a holnap, mi vár azokra, akiket szeretek, lesz-e élelmem, lesz-e kenyerem, lesz-e békességem? Mi lesz a kettészakadt világgal, mi lesz az én népemmel?... meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam?” Ezerfajta nyomorúságba esett; pontosabban az emberi lét ezerfajta nyomorúsága kibontakozott benne: „...ami egzisztenciának, lelki és testi egzisztenciának halálos fenyegettetése. Lehet egy hóditó hatalom, lehet a bűn, lehet a betegség, lehet a halál, lehet a felfordult világnak a vége, mindegy: ez a mindennél százszor nagyobb hatalom, amellyel küzdve elveszítettem az életcsatát és alul maradok, mint a letaposott féreg.” A 13. zsoltárból így bontja ki az emberi egzisztencia lényegét. Pedig nem veszett el az anyag konokságában, hanem transzcendált, de az Istennel történt találkozást megrontja a bűn. Saját létén való túllépése egyelőre csak a tragédiáját szüli.

Az ember azonban nemcsak egy elrejtett, ismeretlen Istennel találkozik, hanem a magát kijelentő Úrral. S az Isten visszakérdez: „...meddig képzeled még, hogy én elfeledkezem rólad s eközben meddig feledkezel el te énrólam ?” Mérhetetlen többlete van a keresztyénségnek mindenfajta gondolkozással szemben: nem a szétoldó semmivel találkozik az ember, hanem a kegyelmes, megváltó Istennel nézhet szembe. Végig erről szól a százötven zsoltár. Ravasz azonban egy lépéssel túlmegy rajta: az

112