Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság

tud és kénytelen is transzcendálni, túllépni saját magán. Az egzisztenciális filozófia szerint az ember transzcendál és találkozik a Semmivel. Ebben a helyzetében azt tervezi, hogy ő maga válik Istenné. Ez a radikális és lázadó ateizmus megmagyarázza és meg is határozza mindennapi létét: eljut az értelmetlenhez, végső szava és állapota a nihil. Kevesen ismerték ezt a filozófiát, de életérzése árjában úsztak százmilliók. Ahogy a marxista anyagelvűség mind erősebben tért vesztett, úgy tört előre ez a gondolkozásmód világszerte. A kommunista materializmusban nem hisz már senki; csak két gondolkozási forma és életérzés maradt felszínen: az egzisztencializmus és a keresztyénség.

Hogy lehet a kettőt együtt említeni? Nagyon egyszerűen: túl az értelmi erőfeszítéseken az emberi lét közvetlen analízisét nyújtja mind a kettő. Egyezésük mellett radikálisan különböznek is egymástól, de az ellentét is hasonló lényegileg: az ember az a lény, aki nem lehet meg transzcendálás nélkül. Az egzisztenciális filozófia szerint az ember transzcendál és találkozik a Semmivel. A keresztyénség szerint pedig: transzcendál és találkozik az Istennel. Már csak a marxizmus próbálja bent tartani az embert az anyag determináló kötöttségében.

Ahogy ez a létfilozófia meghatározza az egész embert, úgy formálja a keresztyénség is a teljes sorsát. A dogmák merevségébe, vagy a fogalmi evidenciák útvesztőibe zárt embert a hivő egzisztenciálizmus felszabadítja önmaga igaz megismerésére. Közben találkozik az Istennel, hisz önmagáról is csak a Vele kialakult kapcsolat révén tudhat valami ténylegeset. Kálvin szerint is két dolgot kell ismernünk: kicsoda az ember és kicsoda az Isten. A keresztyénség ősibb lényegi (metafizikai) gondolkozás és életérzés, mint az egzisztenciális filozófia. Igaz, ilyen formájában napjainkig csak kevéssé tudatosult. Ravasz László ennek az új és mégis legrégibb értelmezésnek adott hangot a forradalom alatt és után elmondott igehirdetéseiben.

Csak a Zsoltárok könyvéből prédikált ebben a néhány hónapban. A Biblia egyetlen könyve se mutatja meg olyan tisztán az embert, mint a százötven, költői formában elmondott imádság: mindenki vergődése, gondja, kétségbeesése, menekülési vágya, Isten keresése eleven, egzisztenciális valóság benne, s Istenben elnyugvása is az. Nemcsak az egyéni, hanem az egyházi és népi közösség is magára ismert mondanivalóiban a harcok alatt és a bukás után. S Ravasz László 1956 november elejétől 1957 április végéig, hétről hétre a Zsoltárok könyvéből prédikált.

Első igehirdetésének november 4-én ezt a címet adta: A magyar csoda. Retorikusán hangzik, abban az időben érthető is, bár a prédikációban semmi szónokias elem nincs. Alapja a 127. zsoltár (nem a 126., ahogy a könyvbe tévesen került), „...a világul