Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság
hanem helyre akarták állítani az egyházban a krisztusi-, a társadalomban pedig a humánus életet. Csatlakozásra szólították fel a gyülekezeteket, s kérték az egyházmegyék vezetőit, hogy hatáskörükben segítsék a megújulási folyamatot. A kompromittált egyházi vezetőknek tanácsolták, hogy ne nehezítsék meg a kibontakozást; legtöbb esetben rögtön és simán meg is történt a visszavonulásuk. Ravasz nem püspökként irányította az egyház megújulását, mégis hallgatott rá mindenki, őt tartották az egyház legigazibb képviselőjének, benne látták a hit és egyházkormányzás megtestesülését. Munkájukat, sajnos nem tudták véghez vinni, legalább is nem teljes egészében. Győzelmes volt a forradalom, de az utána következő szabadságharcot leverték az oroszok. Mind politikai, mind egyházi vonatkozásban visszaállították a régi rendet, könnyítések néhol adódtak, de szörnyű volt a megtorlás. Visszaszivárogtak a vonalas egyházi vezetők, s lényegileg minden maradt a régiben. Ravasz 1957. április 19-ig „kisegítő prédikátori minőségben” ténykedett a Kálvin téri gyülekezetben. Akkor végképp elnémították, magányban élte le hátralevő esztendeit. ☆ ☆ ☆ Figyelemre méltóbb mégis az igehirdetése volt a forradalom alatt és után. Nyomon kísérte az egyház és az egyének lelkiállapotát, nagyon konkrét módon szólta az Igét, de egyetlen szava sem volt propaganda, Isten üzenete hangzott a prédikációiból. Egyfajta változás mégis mutatkozik minden megnyilatkozásán: az emberi egzisztenciát boncolja szét, hogy megnyílt állapotában találkozzon az Istennel. Eltűnt az etikai idealizmus, helyet adott az embert mélyebben érintő módszernek. Kierkegaardtól kezdve ott bujkált az emberi agyakban az egzisztenciális gondolkozási mód, még inkább érzéseiket járta át meghatározó erővel. A később megszületett egzisztencialista filozófia a két háború közt bontakozott ki, s az 50-es években jutott csúcspontjára. Lényege: az ember, léte igazi megértése érdekében, fellázadt az értelem evidenciái ellen, mert fogalmi gondolkozással nem foghatja meg a létet, saját létét sem. Az értelmi Én helyett az egzisztáló Én került a központba. Igazi kérdése: kicsoda az ember, s hogy ragadhatjuk meg élete értelmét? Ravasz, Heidegger alapján tiszta választ ad az első kérdésre: „A halál teszi az életet egzisztenciává. Az egzisztencia a modem filozófia nyitószava. Benne lesz az élet egyszer s mindenkori, meg nem ismételhető kockázattá. Roppant csúccsá és sötét bukássá; szóval tragédiává. ” A másodikra az egzisztenciális filozófia esszenciájával felelünk: az ember az egyetlen létező, aki 110
