Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság

órára kell beiratkozni, hanem azok kapnak felmentést, akik nem akarják vallásórára járatni gyermekeiket. ” Az úgynevezett „összeesküvési per” nyomán azonban a koalíció megbukott, s vele együtt Ravasz és Nagy Ferenc terve is; rövidesen gyakorlatilag eltörülték a vallásoktatást. Előbb azonban Ravasz Lászlót el kellett távolítani az egyház éléről. 1948. április 30-án lemondott a zsinat elnöki tisztéről, május 11-én pedig el kellett hagynia püspöki székét. Már csak Kálvin téri lelkipásztor volt, a gyülekezet közkatonája, de 1956-ban, a forradalom idején újra 6 vezette a magyar református egyházat; egyöntetűen visszahívták az események irányítására.

Csak Kálvin téri lelkipásztor

(1948-1953)

Ravasz László tiszta látással és megalkuvás nélkül próbálta vezetni egyházát a helyes úton, s valóban az övé lett volna a biblikus és református mód. Lényegében hitvalló egyházat formált a kommunista világban; leszűkített keretek közt, valószínűleg kisebb létszámmal folytatta volna működését. Nem akart radikális változást, évek alatt terelte erre a gyülekezetek életét. Ezt a koncepciót adta fel az új vezetőség, belső változtatás nélkül vitte tovább a népegyházat, s nemcsak átmenetileg vállalta a kommunista államhatalom anyagi segítségét, hanem — az elmúlt évtizedek tanúsága szerint — végérvényesen. Ennek fejében, propaganda gépezetté tették otthon és világszerte. A gyülekezetek közössége helyett néhány ember volt az egyház. Ezek nevében történt minden, s autonómia nélkül az Egyházügyi Hivatal intézte külső- és belső életét.

Ravasz az ilyen végzet ellen harcolt, nem vett részt a kifejlődött folyamatban, négy és fél évig az egyház belső területére húzódott vissza: az Isten Igéjét hirdette a Kálvin téri gyülekezetben. Püspöki pozíciójából ide kényszerítették, itt azonban a legfontosabb munkát végezte megszakítás nélkül. Háború előtti életében sok minden volt: egyházfő és nagyúr, filozófus és irodalmár, a keresztyén műveltség hirdetője és munkása — most mindez egymás után eltűnt az életéből, vágyként sem kísértett, maradt a Magvető, Isten igéjének a szolgája. Prédikátor volt előző korszakában is — s milyen felségesen —, most azonban nem csinált semmi mást. Emlékezéseiben írja: „...szívesen fordultam a cyklikus prédikációkhoz. Feldolgoztam a hegyi beszédet, a tízparancsolatot, a Miatyánkat... egyes könyveket prédikáltam végig: a filippibeliekhez írt levelet, Péter első levelét és Jakab levelét. ” Példát mutatott: a reformált egyház központi mozzanata a gyülekezeti istentisztelet, ahol az Ige hirdetésében ée hallgatása révén megy végbe a nagy misztérium, a hívők meg103