Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság

váltó egysége Krisztusban és szeretetközösségük egymással. Csak ebből folyhat a mindennapok keresztyén élete.

Országosan elkezdődött már a „vonalas” prédikációk bevezetése. Lelkészkörökben vették kézhez a lelkipásztorok az igehirdetési anyagot; többé-kevésbé szabadon használhatták, de a rendszer éppen aktuális tevékenységét alá kellett támasztani vele: arról beszélt a kézhez kapott meditáció. Ravasz ebben a helyzetben ért el igehirdetése csúcsára. Külső akaratot nem vett figyelembe, Isten üzenete tisztán szólt a prédikációiból. Tele is volt mindig a templom, míg nagyon sok üresen kongott országszerte, mert az „aktuális élet aktuális mondanivalóját prédikálták bennük”. Ravasz úgy látta, hogy „...az evangélium hirdetésére telnek meg a templomok és politikai vagy szemináriumi eszmefuttatásokra üresednek meg. ” Az új helyzetben is példát adott a tiszta és hatékony igehirdetésre. Előző évtizedeiben nála is fontos volt az esztétikai kultúra művelése a szószéken; krisztocentrikus mondanivalója ugyanakkor is döntő módon meghatározta a beszédeit, de csak a szépséggel körülhatároltam Ez volt az újdonsága, ezzel ütött szíven sok embert. Most is megmaradt az esztétikum, levethetetlen köntöse ez Ravasznak, de már csak az Ige mondanivalója volt a fontos.

Az állam egyházpolitikája a kommunista törekvések nyílt támogatását követelte az igehirdetésben; engedelmeskedtek is egypáran. Az egyház állampolitikája viszont kettős volt: a hatalomba ültetett vezetőség kiszolgálta a követeléseket, az alárendelt nagy többség pedig szemben állt vele, s valamilyen formában hangot is adott meggyőződésének. Széles tömegek szívesen vették az egyháznak ezt a nemhivatalos állampolitikáját. Ravasz, igehirdetésében semmilyen politikáról nem akart tudni, 6 csak az evangéliumot prédikálta: Isten Krisztusban népet választott magának, s új szövetséget kötött vele; a választott nép Krisztus halála és feltámadása által elnyerte az üdvösséget, már ebben a világban is belső békességben és reménységben él, s minden helyzetben gyakorolja a szeretetet.

Sokan úgy gondolták, hogy az akkori forradalmi és diktatórikus világban ez üres beszéd, elsiklik a valóság mellett, pedig ez volt az igazi mondanivaló a lélek számára. Ravasz nagyon ismerte az embert, sok sebe, vágya, menekülési kísérlete nyitott könyv volt előtte: az örök evangéliumot nem légüres térben, hanem az űzött emberhez szólta. Szavain keresztül a Szentlélek ereje és vigasztalása áradt mindenki felé. Igehirdetésében megszólalt a bírálat is, sőt az ítélet hangja, de velük is, isteni távlatból, az örök ember elidegeníthetetlen jogait védte.

Mór a templomot is színpaddá akarták tenni, és sokszor sikeresen, Ravasz László akkor hirdette és mutatta meg, hogy az

104