Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)

Trombitás Dezső: A gettó vállalása

méreg, miazma, láz, orozva dúló féreg az emigráció testében. Az élettel, a sorssal való perét, azt, hogy neki nem sikerült — a másik magyaron kéri számon, veri le. Aki ti. pozíciót teremtett magának, az „eladta magát”, lefeküdt valakinek vagy valakivel. Hogy igazolhassa és vigasztalja magát, azért kell a bűnbak, akire rákenheti sérelmeit, zsákutcába futott életét, emberi csődjét. Ha beismerné önnön hibáit, gyengeségét: mitoszrontást kellene végeznie és szembe kellene néznie a valósággal. A valóság pedig mosogatás, gyári szalagrendszer, pult mögött állás, egyszóval egészen elölről és a mélyben való kezdés. Azért van annyi boldogtalan ember az emigrációban, mert csak azt a demarkációs vonalat lépték át, ami Hegyeshalomnál vagy Sopronnál van s nem azt a másikat is, ami minden emigráns szívében megvan. A belső határ ugyanis veszélyesebb, mint amit a térkép jelez. Különösen az „üdvöskék”, a „nemzet csalogánya”, a magyar diaszpóra ez elsőszámú sértődöttéi, nem akarják tudomásul venni, hogy — hej, azóta húsz esztendő telt el; hogy nemcsak a színek koptak meg, de a legendák is. A csillagok, ha lehullanak a földre, már nem fénylenek. Kormos kő, kiégett föld a meteor. A magával hozott gázok és kozmikus sugarak is elillannak előbb-utóbb. Mit nézzek rajta? Egy darab föld mint az én földem, amin állok. Hogy valamikor csillag volt? Hogy fénye messze világított? Most por és hamu. Végzete azonos az én végzetemmel. Könyörtelen, cinikus szemlélet? Az élet sem nem könyörtelen, sem nem cinikus. Az élet: reális. Az élet törvénye pedig az, hogy kormos kő, kiégett föld ne játsza a csillagot: viselje méltósággal azt, hogy sorsa a meteoré volt. Aki nem tud úr-módjára, elegánsan veszteni, az ne üljön le az élet kártyaasztalához. Aki meg pláne, vabankot játszik, „minden vagy semmi”-t mond, az mohó ostobaságáért tegye önmagát felelőssé. Összeférhetetlenségével, a miazmás légkörrel, amit maga körül teremt, legfeljebb azt éri el, hogy azok is elfordulnak tőle, akik saját fiatalságukat tartották nyilván benne. A kor nemcsak új cézárokat termelt ki, de új üdvöskéket és csalogányokat is. És okos ember tisztában van azzal, hogy jobb a legendákat por alatt hagyni, az illúziók megszépítő messzeségében. A legendák hőséből ugyanis — ha nincs szemmértéke — a délibábok hőse lehet. Vagy rosszabb esetben, úgy járhat mint Dorian Gray az arcképével.

*

A szó, hogy gettó törvényen-kívüliséget, elkülönülést, sárga csillagot és koncentrációs tábort asszociál. Ha van faji-népi életforma, amit szinte már csak öngyilkosság helyett fogadhat el egy

92