Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)

Szigethy Béla: Az anyaszentegyház gondoskodása

Bibliája? Egyikre szüksége lenne egyik lelkipásztorunknak, kitől a hadifogságban mindenével együtt elvették Bibliáját."

A Konvent megbízó levele az Evangelische Kirche in Deutschland után és által megnyitotta az útat az Ökumenikus Egyháztanács, a Church World Service genfi központja, majd részben azon át, részben attól függetlenül az amerikai testvéregyházak felé. Az ezektől jövő segélyekből lelkészeink kis, de rendszeres havi javadalmazást kaptak.

Minket magyarokat, mint a Berlin—Róma tengelyhez tartozókat, nem segítettek a nemzetközi világi szervek.

1946-ban az Egyesült Államok egyházaitól jövő ruha és élelmiszer segély volt az első támogatás, ami hozzánk az Evangelische Kirche in Deutschland közvetítésével jutott el. Az akkori 18 tonna ruhanemű és élelmiszer kiosztása elszámolásakor ezt voltunk kénytelenek írni a Harangszó ban: ,, Százezer igénylés a tizenegyezer ruhadarabbal szemben.” Máskor ilyent kellett közölnünk: ,,A rendelkezésünkre álló anyag az igénylések kielégítése után kimerült." De az időnkénti újabb küldeményekkel Lelkigondozó Szolgálatunk Segélybizottsága enyhíteni tudta a nyomorúságot. Testvéri együttműködés is történt olyan formában, hogy amikor akár a mi Segélybizottságunk, akár a magyar Római Katolikus Segélyszervezet nagyobb segélyt kapott külföldről, egymást az érkezett élelmiszerből kölcsönösen részesítettük. Ugyancsak megszerveztük a Lelkigondozó Szolgálatok Önsegélyező Alapját, pénzbeli és anyagi segítésre azoktól, akik arra képesek voltak. Az egymást segítésre jellemző volt, pl. a Harangszó 1947. április 20-i számából vett közleményünk: ,, Cipész testvérünk felajánlotta havonként tíz cipő javítását (gumi talppal és sarokkal) díjmentesen, olyan testvérek részére, akik másképp nem tudnak cipőjavításhoz jutni. ”

Amikor csak lehetett, együttműködtünk, a dr. Ordódy Sándorné vezetése alatt álló müncheni Magyar Segítő Szolgálattal.

Lehetőségeink minden vonalon nagyon szűkek voltak. Például, amikor 1946 októberében megjelentettük a Harangszó első kétoldalas számát, ahhoz a papírt a franciaországi küldeményekből kivett dohány csomagokkal a landshuti nyomdától szereztem meg „cserébe”, amely megoldás jó ideig folytatódott. Ez volt az egyetlen „feketézésem”. Pedig az élelmiszer vonalon is szükség lett volna ilyenre, és akkor, valószínűleg, nem jelentek volna meg feleségem, fiunk és a magam lábám-karján a megfelelő táplálék hiánya miatt keletkezett csúf és fájdalmas kiütések. Ezzel nem csak az én családom volt így.

84