Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)

Szigethy Béla: Az anyaszentegyház gondoskodása

A Harangszó 1947. október 31-i számában a papírszerzés ilyen lehetőségéről írtunk: ,, Papír hiánnyal küzdünk a Harangszó kiadásánál, ezért kérjük olvasóinkat, hogy ócska papírt küldjenek hozzánk, melyen újat szerezhetünk."

1947-ben már egyéni címekre és Szolgálatunk címére kezdtek egyesektől és szervezetektől adományok érkezni Amerikából és Svájcból. 1947. május 20-án közölhettük, például, hogy az Amerikai Magyar Református Egyháztól 500 kilogram élelmiszer érkezett.

Az egyik legnagyobb segítséget akkor kaptuk, amikor az amerikai Evangelical and Reformed Church 1947 végén kiküldte magyar zsinata elnökét, dr. Dienes Barna református lelkészt meglátogatásunkra. Beszámolója és testvéri segítőkészsége nyomán

1948-ban meglátogatott az E and R Church elnöke, dr. Louis Goebel, és épp akkor, amikor a német pénzváltás következtében Lelkigondozó Szolgálatunk legsúlyosabb anyagi válságban volt, több ezer dolláros adományukkal munkánk folytatását lehetővé tette. — Az amerikai Presbyterian Church dr. Lowell Russel Dietzen, a Congregational Church pedig Peter J. Jansen lelkészeik látogatása nyomán juttatott hozzánk segítséget. Ilyenek tették helyzetünket valamennyire elviselhetővé.

Az anyagi helyzeten könnyített az, hogy 1948 júniusától az amerikai hittestvéreinktől remélt és tényleg kapott nagyobb segélyezés érdekében, tőlünk kiválva, megalakult a külön Németországi Magyar Evangélikus Missziói Gyülekezet és a Németországi Magyar Unitárius Misszió. Ez a tőlünk való elkülönülés Ausztriában nem történt meg, mert ott arra evangélikus és unitárius testvéreinknek nem volt lehetőségük. Később Németországban is visszatértek a mi keretünkbe.

Időközben annyira ellátmány nélkül voltunk, hogy 1948. augusztus 25-i HarangszónVb?n, például, ezt közöltük: ,,Istentiszteletek tartására központi irodánk az elmúlt két hónapban nem tudta fedezni lelkipásztoraink útiköltségét. Ezért addig, amíg megfelelő összegű segélyt kaphatunk, kérjük testvéreinket, szervezzék meg az egyes csoportokat úgy, hogy az igehirdető útiköltségét gyűjtsék össze és így tegyék lehetővé kiutazását, szolgálatát és az Ige hallgatását." Ilyenkor, akárcsak az 1945 —46-os kezdeti időkben, jó néhány lelkipásztor lett „gyalogos apostollá”, hogy a szétszórt csoportok mégiscsak részesülhessenek Isten Igéjében.

Figyelmünk kiterjedt gyermekeink és fiataljaink lelkigondozására. A Harangszó mellékleteként 2-3 hetenként közölt Csengettyű tanító, hitépítő cikkei voltak ezen a téren első próbálkozásaink. Majd kinyomtattuk és terjesztettük a Heidelbergi Kátét,

85