Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Dr. Medyesy Laslo M.: A Magyar Református ökumené nehézségei
a lenézésében, szívtelen kritikához, sőt személyes támadáshoz is vezethet. A ,,jó magyar ember” vagy a ,,jó magyar református” fogalmának a megközelítése fájdalmas éket ver és falat emel magyar és magyar közé. így sokszor csoportokra szakadva, egymást túlkiabálva a közösségi egységet és érdeket romboljuk. Égő, személyes ambíciónkat nehezen tudjuk alárendelni a közösség érdekének és így előáll sok magyar szervezet csődje amikor is több akar vezető lenni, mint vezetett. Mostoha történelmünk nem adott elég tanuló éveket a demokrácia leckéjének a megtanulására, így ennek alapfeltételeit nem ismerve (vagy nem fogadva el) képtelenek vagyunk a pluralizmust eltűrni közöttünk. Egység helyett egyformaságra törekszünk, amely egyformaság zsinórmértékei természetesen saját teológiai vagy politikai elképzeléseink. A kompromisszumot a középutas megoldást elvből gyengeségnek, tehetetlenségnek sőt árulásnak látjuk, míg a saját álláspontunkhoz való görcsös, minden áron való makacs ragaszkodást az erény rangjára emeljük. A demokrácia alappillére az, hogy egymás véleményét tiszteletben tartjuk, a másik eltérő álláspontja nem ijeszt meg és ha a demokratikus szabályok szerint veszítek akkor nem vonulok ki, nem sértődök meg és nem kérek tüzet a közösségre. Mint hivő embernek bűnbánattal kell bevallanunk, hogy sokunk politikai véleménye beárnyékolja teológiánkat, vagyis politikai véleményekre bibliai alapot keresünk. Pedig éppen fordítva kellene lenni! Ha Krisztus szeretete van életünk központjában, akkor minden másnak: politikának, magyarságnak és mindennek másod sorban kellene lenni. A Magyar Okumené sikere nagyban függ attól, hogy a kialakult külömbségeket a tagok között hogyan tudjuk elfogadni. Ha ellenzőnk bizonyos dolgokat azt ne a személyes kritika és támadás módján mondjuk el, hanem a szabad gondolat és eszmecsere, beszélek és figyelek, jóindulatú légkörében. Ráadásul ez a módszer sokkal sikeresebb is, személyes támadás érthetően sündisznó szerű reakcióhoz vezet. A Reformáció egyik eredménye a pápai tekintély összetörése volt. De ez nem történhetett meg az általános tekintély elv gyengítése nélkül. Egészséges dolog az, hogy a protestáns, református először mindent megvizsgál mielőtt bármit elfogadna, de hol van a határ? Gyengeségünk, hogy nagyon megfogyott az őszinte tekintély, tisztelet tartás közöttünk. Egyházainkon belül például püspöki tekintély, legalább is a szabad társadalomban, összezsugorodott. Kelet-Európábán más a helyzet, mert ott még erős a történelmi hagyomány, ahol a püspök hatalmát, tekintélyét az állam is szavatolja. De, ahol az önkéntesség elve van érvényben a „protestáns” jogát önkényesen és sokszor feleslegesen gyakoroljuk. Inkább atomokra esünk, szétszóródunk mintsem, hogy köz66
