Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Magyarságunk a tudomány mérlegén

nősen az ökumenikus mozgalom, már a tolerancia gyümölcse, különösen, ha a római katolicizmus nem tartaná távol magát tőle.

Bárczay szerint Európa történetében Bethlen Gábor, Erdély fejedelme uralkodása és műve valósította meg először tisztán a keresztény toleranciát. A harminc éves háború korában szinte hihetetlen jelenség. Maksai Őse Péter szavai szerint Bethlen Gábor ,,az Antikrisztus jellemzőjének tartja, hogy karddal avatkozzanak be valakinek lelkiismereti ügyébe". Pontosan itt van a mai élet nyomorúságának és félelmének a gyökere: a hatalmi ideológiák mindenre való tekintet nélkül egyének, népek, országok, kultúrák, sőt az egész világ fölötti uralomra törnek. Az antológia egészének is ez az egyetemes látása. Mondanivalója pedig ezzel az embertelen hatalmi törekvéssel szembe kell szállni: hirdetni és érvényesíteni a tolerancia igazságát. Ha nem tételszerűen is, majd minden tanulmányban megmutatkozik ez a felfogás.

Átfogó a kötet mondanivalója: filozófiától kezdve politikai témákig nagy a változatosság: irodalom, nyelvészet, a kultúra bölcseleté, művészeti problémák, történelem, társadalomtudomány egyaránt jelentkezik az antológiában. Nagyjából két csoportba sorolhatók a tanulmányok: irodalmi-művészeti orientációjúak, vagy: a társadalomtudomány-politikai körébe vágnak. A két csoport egyensúlyt tart, nemcsak számbelileg, hanem szellemi fokát illetően is.

Kende Péter írása illusztrálja legtisztábban közöttünk az átmenetet. Szellem és korlát című tanulmányában a mai magyar közélet nyelvezetét vizsgálja, a kizárólagos hatalom nyelvhasználata. Nemcsak a mondanivaló, a gondolat hordoz értékítéletet másfajta szellemi megnyilvánulásokkal szemben, hanem maga a kifejezés használata, a hatalom nyelvezete is. Nyíltan vagy burkoltan az ideológiát segíti, tehát a totalitárius hatalom eszköze. Kifejezés, jelentés, valóság nem fedi egymást, a szó nem az igazságért van, hanem a hatalmat szolgálja. Enyhülésre mutató tünetek újabban jelentkeznek, de a lényegre nézve nem érvényesülhet a demokrácia toleranciája.

Jellemző a tárgyalt költők névsora az antológiában: József Attila, Pilinszky János, Weöres Sándor és Juhász Ferenc. Talán véletlenül, talán elkerülhetetlenségük miatt állt elő ez a névsor. A két ismert nagy: Illyés Gyula és Szabó Lőrinc kivételével mondanivalóban és megjelenítési formában a legjelentősebbek. (Sinka István is hatalmas jelenség, de külön világ.) Emigrációban élő költőkről nem írnak, az otthoni szellemi jelenségeket vizsgálja a kötet. Tipikussága miatt hadd utaljak Gömöri György írására.

102