Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Medgyesy László: Munkamezőnk: a magyar református ökumené
1987 73 leti, népességi elcsatolások, idegen nagyhatalmak jelenléte jellemzők erre a korra. A Kárpát-medencében ma sokfelé szinte lehetetlenné teszik nemzeti mivoltunk fenntartását. Ráadásul a mostoha politikai körülményeken túl belső betegségek is jelen vannak: elöregedő, fogyó lett a magyar, a menekültek sorai még ma is járják a világ országútjait. A Magyar Református Egyház magán hordozza népe keresztjeit. Szétszórva a nagyvilág húsz országában van református szolgálat, ahol három nagy munkamezőn próbálja történelmi küldetését betölteni: az anyaországban, abban, ami megmaradt a két felosztás után (1920, 1946), a szomszédos utódállamokban, és a világ — Ázsiát kivéve — minden kontinensén. A legnehezebb helyzete ma azoknak van, akik a nemrég lezárult kecskeméti közép-európai kisebbségi Református Egyházak tanácskozásának összegező beszéde szerint “többszörös kisebbségben élnek”, mégpedig felekezeti, nemzeti és politikai kisebbségben. Ilyen körülmények között az evangélium örömüzenetének új, bátorító, de reális értelmezése adhat útmutatást és reményt a reménytelenségben. A mai kor immanens bajaira ismét transcendens megoldásokat kell felmutatnunk. Ez ma, mint egykor, a Református Egyház munkamezeje, ökumenéjének évgyűrűje, bárhol is szolgáljon. Szükséges és kell az egyéni lelkigondozás, a gyülekezeti évgyűrűkön belüli szolgálat, de az ökumené fájának közösségi, a magyar néphez szóló speciális évgyűrűjét, munkamezejét is el kell fogadnunk, azt sem hagyhatjuk el, mert azért is felelősek vagyunk. Ez nem a legfontosabb szolgálat, de az egésznek, ahol minden munkamezőt egyformán kell művelnünk, integrált része. Szétszórt népünk joggal vár el tőlünk ismét pozitív, biblikus, teológiai-történelmi meglátást. Ezért a magyar református ökumenének elengedhetetlen része, hogy a nagy távolságokban élő egyházak keressék az egymáshoz vezető utakat. A közös történelmi, teológiai és lelki örökségek ellenére már alig ismerjük egymást! A “rész szerint van bennünk az ismeret” (I Kor. 13:9) alázatos beismerésével lépjünk rá az összekötő hidakra. Ne tanítsunk, de tanuljunk, próbáljuk fel egymás cipőjét, sőt mossuk meg egymás lábát, mielőtt személyes negatívumot vagy kritikát mondunk. Ökumenikus nyitottságunkhoz János apostol II. levele adhat konkrét útmutatást. Nézzük meg ennek a rövid levélnek tanácsait egymás felé való közeledésünkben: a 2. vers szerint az igazság közöttünk van, tehát egyikünk sem birtokosa a teljes igazságnak; az Krisztusé, de az O igazsága velünk lesz mindörökké.
