Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
In Memoriam
304 BETHLEN NAPTÁR írás ide vonatkozó Igéit — tegnap, ma és örökké ugyanaz, Teremtő Istenétől. A Magyarországi Református Egyház küldötteként 1934. nyarán került Párizsba, a főváros környékén élő magyar reformátusok összegyűjtésére, gondozására. Visszajött ő ide, hiszen 1928-1930 között a Párizsi Protestáns Teológiai Fakultás ösztöndíjasa volt. Tanulmányai mellett már akkor az észak-franciaországi magyar bányászok között végzett lelkészi szolgálatot, intézte ügyes-bajos dolgaikat. 52 esztendővel ezelőtt pedig ő szervezte gyülekezetbe a párizsi magyar reformátusokat és protestánsokat. Hihetetlen munkabírásával, elhivatott, lelkes buzgalmával, csak az anyanyelven kifejezhető szeretet meleg szavaival halála pillanatáig a franciaországi szórvány magyar élet elismert, ám elismerésben kevésbé részesült középpontja volt ő. Panaszos szó soha nem hagyta el ajkát. Pedig milyen fél évszázad állt mögötte! Átélte a II. világháború összes nyomorúságát. A német megszállókkal szembeni francia ellenállás különleges egyéniségeként ismerték meg akkori harcostársai. Hány meg hány magyar hadifogolynak volt egyetlen támasza, élete megmentője. Hány meg hány embernek volt vakmerő bujtatója, akiket politikai nézeteik, vagy pusztán származásuk miatt üldöztek. Mindenekfelett azonban hazájához, magyar népéhez, egyházához tartozott és szíve-lelke legmélyéig hűséges lelkipásztor volt, aki egész életét nemcsak az evangélium hirdetésének, hanem megélésének szentelte. Helytállása azonban nem volt olyan magától értetődő. 16 esztendőn át minden anyagi támogatást nélkülözve — papi szolgálatához ragaszkodva — párizsi taxisofőrként kereste meg kenyerét, mígnem szolgálatára felfigyeltek és nemzetközi egyházi forrásokból anyagi támogatásban részesítették, hogy minden idejét szeretett magyarjai között munkájának szentelhesse. Sokan ismerték és szerették itthon is. Egyházi kapcsolatain túlmenően az Anyanyelvi Konferenciák nagy érdeklődéssel hallgatott előadója, a magyar nyelv és kultúra szent követe volt. Gondolatai, szavai, cselekedetei mindig összhangban álltak egymással, mert — hitéből fakadóan — azt látta küldetésnek, hogy így szolgálja szűkebb és tágabb közösségét. Az egykori abai lelkész fiának hamvait kívánsága szerint szülőfalujában, a Fehér megyei községben helyezték nyugalomra június 21-én, délután 5 órakor. így természetes ez, neki végleg haza kellett jönnie. Mivel tulajdonképpen soha nem szakadt ki annak a szellemi-lelki,
