Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
In Memoriam
1987 305 kulturális és történelmi örökségnek a humuszából, amelyből vétetett. Komlós Attila NT. SZIRMAI JÓZSEF 1932 -1986 1932. április 5-én született Nyíregyházán. Édesapja Ócsenás József cipész, édesanyja Sztanek Zsuzsanna volt. Nővére, Piroska is, ő is mély vallási hitben nevelkedett, az egész család evangélikus volt. Forrongó időben járta iskoláit. A 40-es és 50-es évek politikai visszásságai megnehezítették életét, de hitét nem tudták megtörni. Teológiai tanulmányait 1952-ben kezdte el Sopronban, de két év után abba kellett azokat hagynia. Akik abban az időben éltek, megértik miért. 1956 októberében feleségül vette Szabó Györgyit. Innen az események gyorsan peregtek. Magyarországon az októberi események szinte szétrobbantották az egész országot. Emberek tízezrei hagyták el hazájukat és menekültek a világ többi országába. Ö is ezt tette feleségével. Pár hónap múlva Argentínában volt tele hittel és reménynyel. Beilleszkedés után itt folytatta tanulmányait és 1962. decemberében Buenos Airesben felszentelték. 1964-ben családjával együtt visszament Magyarországra. Időközben született 3 gyermekük: Attila 1958-ban, István 1960-ban, Katalin 1963-ban. Lelkészi hivatását elsődlegesnek és legfontosabbnak tekintette, de sajnos, ez családi életében törést okozott. 1969- ben elvált. 1971-ben ismét emigrált és 1972-ben az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Rövid idő alatt megkapta az állampolgárságot és teljes hittel és erővel végezte hivatását. Kisebb egyházaknak volt lelkésze és egyben idősek és fiatalok támasza. Lelkészi hivatását először az arizonai Phoenix-ben, majd a New York-i Buffaloban és végül a michigani Detroitban végezte a “The First Hungarian Ev. and Ref. Church’’ben. Mindenhol szerették és tisztelték. Korai halála mindenkit mélyen megrendített. 1986. október 5-én hunyt el és 8-án Detroitban kísérték el utolsó útjára gyermekei, hívei, barátai és ismerősei mély részvéttel. Végrendeletében úgy intézkedett, hogy hamvait szállítsák Magyarországra és édesanyja sírjába helyezzék örök nyugalomra. Mindig odaadóan teljesítette hivatását. Ahol tudott, segí