Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Kanadai Presbiteriánus Egyház

1987 267 szerint dolgozik. Január közepén már megkezdte a csigatészta készítését a tavaszi bazárra, szeptemberben pedig az őszi ba­zárra. Februárban a Nőikor visszaválasztotta a vezetőség tag­jait. Papp Józsefné már hosszú éveken keresztül elnöke az egy­letnek. A februári egyházközségi közgyűlésre ebédet készített. Április 27-én templomunk újraépítése évfordulójára jól sike­rült műsoros ebédet adott. Június 15-én apák napi ebédet ké­szített. Július 27-én a Férfikörrel közösen pikniket rendezett. Az esős idő miatt a pikniket a farm helyett alsó termünkben tartották meg. Július 11-én vendégül látták a Kanadában és Calgaryban is vendégszereplő budapesti Radda Barnen utcai általános iskola kiváló gyermekkórusát. Vasárnapi iskolánk — ha kevés gyermekkel is — a nyári szünet után szépen megindult. Vezetője Kövér Tihamérné. Nagy segítséget jelent Sebő András másodéves teológus, aki vasárnaponként bejön Calgaryba a “Three Hill’s Bible Insti­­tute”-ból. A “Hívó Szó” a gyermekek részére “Gyermekek­nek” címmel immár a 3. kis füzetet adta át a vasárnapi iskolá­nak, amelyben versek, elbeszélések és énekek vannak. Gyülekezetünknek nagy kiváltsága, hogy tagjaink között többen vannak, akiket Isten különleges talentumokkal áldott meg, s amiket nem is vonakodnak használni. TORONTO, ONTARIO Lelkipásztor: Seress Ödön Gondnok: Bulyáki Kálmán, algondnok: Molnár Lajos, pénztáros: Horváth Antal, jegyzők: Soós Zoltán és Gyöngyössy András. Az elmúlt év egyik kiemelkedő eseménye a Kántus torontói hangversenyének előkészítése, fogadása, amelyből a gyüleke­zet vezetői közül többen derekasan kivették részüket. Míg a Kántus hangversenye április elején volt, egyházunk énekkara a Szenczi Molnár Albert Énekkar június 7-én este tartotta meg nagyszabású és nagyon jól sikerült önálló hang­versenyét fennállása 10. évfordulójának ünnepén. Ezzel az eseménnyel egy időben volt a Kanadai Magyar Presbiteri Szövetség országos konferenciája és gyűlése. Ennek rendezésében szintén gyülekezetünk vezetői szorgoskodtak. November elején megemlékeztünk jelenlegi templomunk átvételének és szentelésének évfordulójáról. Ünnepi vacsoránk vendége dr. Vatai László ny. lelkipásztor volt, aki “Hívők és hitetlenek a hétköznapokban” címmel tartott előadást.

Next

/
Thumbnails
Contents