Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Kanadai Presbiteriánus Egyház
268 BETHLEN NAPTÁR Vendégünk volt a nyár folyamán Győri József, a debreceni gimnázium tanára. Igét hirdetett és vetítettképes beszámolót tartott a Kollégium életéről. Az ősszel pedig dr. Tőkés István ny. kolozsvári teológiai professzort láttuk vendégül, aki igét hirdetett. Talán érdemes megjegyezni, mint kuriózumot, hogy a történelmi Magyarország határain kívül kevés olyan, aránylag nagy létszámú gyülekezet van (300 család), ahol még ma is csak magyar nyelvű az istentisztelet. Kétségtelenül dicsőség ez, de sokszor felmerül a kérdés, hogy előnyös-e? Tudjuk, hogy az Egyház Ura ebben a kérdésünkben is megfelel nekünk és megmutatja jövőnk útját. A múlt évben 10 keresztelésünk volt és 10 ifjú konfirmált. VANCOUVER, B.C. Lelkipásztor: Szamosközi László Presbitérium: Baraksó János, Fábián Lajos, Murguly László. Gazdasági tanács: Bodó I. elnök, Vizváry J. pénztáros, Hajdú Gy. jegyző, Női Kör: Csiszár M. és Bodó K. elnökök. Rácz J. jegyző, Vizváry I. pénztáros. Az idő rohanását az is jelzi, hogy ismét itt van a beszámoló megírásának feladata a Bethlen Naptárba. Megint visszatekinthetünk Isten kegyelméből egy esztendőre és röviden megvizsgálhatjuk gyülekezetünk életét, tevékenységét, az Úrral való járását. Mert hisszük, hogy amint az egyéni keresztyén élet is az Úrral való személyes kapcsolaton, engedelmességen, az Ö követésén nyugszik, a gyülekezet közösségi életének lelki nívóját is ezek a feltételek határozzák meg. Az 1986-os esztendő elteltével örömmel mondhatjuk, hogy az békességes, lelkeket, gyülekezetei építő szolgálatban telt el. Nagy kegyelem ez. Hiszen a Lélek ott tudja zavartalanul munkálni a hitet, a szeretetet, a megszentelődésben való előrehaladást, ahol a tagok, a szentek, a kiválasztottak békességben hallgatják Isten igéjének üzenetét, tanítását vasárnapról vasárnapra, dicsőítve és magasztalva Öt és végzik egyenként a Tőle kapott szolgálatokat. Áldott legyen az Úr, hogy ezt tehette gyülekezetünk is, hűséggel, csöndben, alázattal. 1986-ban 4 fiatal konfirmált. Hadd legyen itt a nevük örök emlékként azért, hogy soha ne feledjék el az Úrhoz és gyülekezetükhöz való tartozásukat: Mirkovich Lilyan, Steigervald Sylvia, Szabó Attila, Szigety Edit. Gyülekezetünk örömmel vette birtokába és ajánlotta fel az Űr dicsőségére új orgoná