Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Tőkés István: Én és ti (Erdélyi Szemmel és Füllel)
140 BETHLEN NAPTÁR Tőkés István: ÉN és TI (Erdélyi Szemmel és Füllel) Bizonyos, hogy szokatlan és idegen ez a cím. Aki mindjárt az első lépésnél saját magára tereli a figyelmet, azt enyhén szólva csak kérdőjelesen szabad meghallgatni. Mindazáltal jelen összefüggésben az Én-kezdés elkerülhetetlen. Megkértek ugyanis arra, hogy mint erdélyi teológiai professzor, írjak valamiről az 1987. évi Bethlen Naptár számára. Szívesen ragadom meg a kínálkozó lehetőséget, mivel csordultig tele a szívem az öreg Európa elhagyása utáni friss benyomásokkal a fiatal Amerikában. Ilyen helyzetben az Én-kezdés mintegy szükségesség. A nevem aláírása mutatja, hogy “énemet” nem rejtem véka alá. Nyíltságom magyarázója nem a “kinnmaradás”. Erről még csak kísértés formájában sem lehet szó. A “kősziklára épített házak” mindenhol és bármely viharban biztonságosak. Romániai útlevelem időkorlátja után haza akarok és — Deo volente — haza is fogok térni. Betűim tehát ennek a tudatában fejezik ki gondolataimat. Olvasókat tételeznek fel mind az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, mind Európában, s közelebbről Romániában, illetve Erdélyben. Szűkebb hazám, Kolozsvár (Cluj-Napoca) manapság csaknem 300.000 lakost számláló város. Erdély fővárosának szokás nevezni. Közel 50,000 benne a reformátusok száma. Egyházi központ, s a teológiai főiskola székhelye. Innen indultam el 1986. július 28-án feleségemmel együtt, hogy Budapest érintésével a kanadai Montréálba jussak, ahol István fiam mérnökként dolgozik. "Énem" megértéséhez tartozik — s ezt se szabad véka alá rejteni —, hogy elsősorban dr. Nagy Gyula kolozsvári “püspök” bosszúálló magatartása folytán, valamint az állami közegek jóváhagyásával 1983. november 1-i hatállyal kényszernyugdíjba kellett vonulnom, mint teológiai professzornak. Jóllehet a “püspök” csaknem egy évtizeddel idősebb nálam, ő mindmáig hivatalában maradt törvénytelenül. Áldozatát nemcsak hivatásos szolgálatától fosztotta meg (ti. 70. életévéig valamennyi lelkipásztor és professzor köteles a munkamezőn maradni, hacsak az állam nem vonja meg a működési engedélyt), hanem egyidejűleg erőszakos durvasággal elmozdította minden közegyházi tisztségéből (egyházkerületi főjegyző, zsinati tag, az egyházalkotmányi és más zsinati bizottságok elnöke, folyóiratszerkesztő, nyugdíjintézeti elnök stb.). Ami pedig a legel
