Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
1987 117 az ember a Reformátusok Lapjában olvassa, hogy „Hosszú évek után újra lelkészeket szentelt fel a Dunamelléki Egyházkerület" (1986. február 9.). Hogy a „hosszú évek" hány évet jelentenek, nem tudom, azt sem tudom, hogy mikor szenteltek fel utoljára Magyarországon református lelkészeket — 1981 óta biztosan nem —, de örömmel veszem tudomásul, hogy ez most legalább Budapesten megtörtént. Más református egyházakban a lelkészképesítést elnyert fiatalokat azonnal lelkésszé avatják, ordinálják, s ezzel a lelkészi közösség teljes jogú tagjai lesznek. Magyarországon a végzett teológusokat a püspök „examittálja", kiküldi, azaz kirendeli szolgálatra, rendszerint segédlelkészként. így a fiatal lelkész egyelőre teljes függésben marad feletteseitől. Miután egy gyülekezet megválasztja lelkészéül, beiktatják lelkipásztori tisztségébe és valamikor később, jelenlegi gyakorlat szerint nyilvánvalóan hosszú évek múlva, felszentelik. Furcsa eljárás ez, de ha jól tudom, így van ez már régen. Eltekintve a teológiai kérdéstől, már annak is nagy gyakorlati jelentősége van, hogy sokáig tart, amíg a végzett teológus a szó teljes értelmében lelkésszé válik. Budapesten ez év elején 45 férfit és 43 nőt szenteltek fel. Hány évig vártak rá? Mindenesetre reménységet keltő jel, hogy egyáltalán történt lelkészfelszentelés. Nem véltelen, hogy éppen a Dunamelléki Egyházkerület igyekezett hosszú évek után elsőként lelkészeket felszentelni. Az új élet jelei ott jelentkeznek legsűrűbben. Más kérdés az, hogy hogyan kell értékelni a felszentelésnek a Zsinati Tanács által a múlt év novemberében megfogalmazott újraértelmezését. Pozitívnak tartom, hogy nem egyházjogi aktusnak, hanem lelki eseménynek tekintik és remélem, hogy ennek a felismerésnek lesznek gyakorlati következményei is. De ha a felszentelést „holtig elköteleződnek és a „szent hivatás letörölhetetlen bélyegének" nevezik, akkor nemcsak a református hagyománytól térnek el, hanem egy olyan fejlődési irányt segítenek elő, amely a világ minden egyházában káros hatású. A református hagyomány egyik lényeges alapelve, hogy a világiak és a lelkészek között nincs alapvető és lényegbeli különbség. Bárhol él is a keresztény egyház, rá van utalva arra, hogy ez a különbség leépítődjék, mert a kereszténység csak a laikusok és lelkészjellegűek egyenrangú együttmunkálkodásával fogja tudni túlélni jelenlegi válságát. A felszentelés minden olyan értelmezése, amely valamiféle „kitörölhetetlen" jelet vagy bélyeget feltételez, lényegbeli különbséget konstruál a laikusok és lelkészek között. — A nők egyenjogúsítása a lelkészi szolgálatban. Magyarországon a református egyházban 1986-ban szenteltek fel először nőket lelkészszé. Eddig a nők ugyan végezhettek teológiát, lelkészképesítést is nyerhettek, de nem lehettek teljes jogú lelkészei az egyháznak. Segédlelkészként vagy lelkész feleségeként, egyházi intézményekben vagy
