Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
118 BETHLEN NAPTÁR hivatalokban dolgoztak. A Zsinati Tanács egy korábbi zsinati döntés alapján 1985 novemberében rendezte egyházjogi státuszukat és kimondta a nők teljes egyenjogúságát mind a gyülekezeti lelkésszé való választhatóságot, mind a felszentelést illetően. A Dunamelléki Egyházkerület példás gyorsasággal élt ezzel az új lehetőséggel. Érdemes azonban ennél a kérdésnél egy kicsit elidőzni. Először: a református szociáletika már évtizedekkel ezelőtt felismerte a nők egyenjogúságának evangéliumi alapjait és az ebből fakadó hitbeli elkötelezettséget. A legkevesebb, amit az egyház ebben a kérdésben tehet, hogy példát mutat és a saját szervezetében következetesen megvalósítja az egyenjogúságot. Másodszor: a nagy lelkészhiány — majd 200 gyülekezet van lelkész nélkül — már gyakorlati okokból is régen szükségessé tette volna ezt a „rendezést". Harmadszor: Magyarországon az utóbbi évtizedekben számtalan olyan rendeletet, törvényt és részben nagyon érdekes és részletekbe menő párthatározatot hoztak, amely a nők egyenjogúságának megvalósítását célozza. Mégis 1985-ig kellett várni ahhoz, hogy a református egyház feladja azt a hagyományos, ma már sem teológiailag, sem társadalmilag nem igazolható gyakorlatát, miszerint a nők, bár segédszolgálatot végezhetnek, de mindennemű vezetésből ki vannak zárva, még a gyülekezet vezetéséből is. Itt világosan megmutatkozik, hogy nem az államhatalom, hanem saját mozdulatlansága, dermedtsége akadályozta meg az egyházat egészen a 80-as évekig abban, hogy ezt a régen szükséges lépést megtegye. — Az új Istentiszteleti Rendtartás. 1985 végén megjelent és ez év elején életbe lépett a Református Egyház új liturgiája. A szép kiállítású, vaskos kötet az 1931 óta érvényben lévő Istentiszteleti Rendtartást váltja le. Az új élet jele? Igen, de a revízió története egyszersmind a dermedtség hosszú korszakát is illusztrálja. Bár itt olyan munkáról van szó, amely kizárólag az egyház legsajátosabb tevékenységére, az Istentiszteletre vonatkozik, s a vallásos kultusz gyakorlására még akkor is joga volt az egyháznak, mikor szinte minden más tevékenysége kérdésessé lett, mégis 35 évig várt a magyar reformátusság az új liturgiára. A revízió szükségessége már a 40-es évek végén nyilvánvaló volt. A bevezetés idézi Ravasz Lászlót, „aki az időben még a liturgiaügyi bizottság előadója volt" és megállapítja, hogy Ravasz másokkal együtt teológiai okokból, ugyanannak az elvnek az alapján mint most, kezdeményezte a revíziót. Azonban, így mondja lakonikus rövidséggel a Bevezetés, a revízió ügye „részben Makkai Sándor korai halála miatt is" lekerült a napirendről. Egészen 1964-ig. Furcsa módon azonban azt elhallgatja a Bevezetés, hogy Ravasz László nemcsak javasolta és kezdeményezte a liturgia revízióját, hanem Enyedy Andor, Révész Imre és Makkai Sándor közreműködésével teljes egészében el is készí
