Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)

116

BETHLEN NAPTAR

így talán másoknál világosabban látja, hogy a magyarországi reformátusság nem minden baja származik sajátos történelmi, társadalmi és politikai helyzetéből. A Kálmán Szabolcs által festett kép eléggé lehangoló, különösen ami a régóta megoldásra váró problémákat és a jövő kilátásait illeti. Azért különösképpen figyelemre méltó ez, mert a jóakarat és a tárgyilagosságra való törekvés minden sorából kiérződik.

Érdektelenséggel és kedvetlenséggel az EPMSz is találkozott. Mert azok a kiadó által józan ítélőképességűnek ismert „Írástudó papok", akiket felkért ennek a tanulmánynak a megírására, rövid gondolkodási idő után lemondtak a feladatról. Nyilvánvalóan fontosabb dolguk volt, mint behatóan foglalkozni egy olyan témával, amely kevés érdekes és új felismerést ígér.

Üj életjelek

A 70-es évek végétől lassan megváltozik a kép. Mintha megmozdult volna valami az egyházban, mintha lassan feloldódna a dermedtség. Az egyházi élet megnyilvánulásainak egyes területein nyilvánvaló a változás, más irányokban nagyon oda kell figyelni, néha a sorok között is olvasva, hogy az ember észrevegye a megmozdulást.

Szívesen sorolom fel, megjegyzésekkel egybekötve az újraéledő élet általam észrevett jeleit. Egyrészt azért, mert őszinte örömet és reménységet okoznak, másrészt, mert éppen e jelek feltűnésének időpontja mutatja, hogy milyen sokáig maradt a megdermedtség állapotában az egyház 1956 után.

Sokak számára mindez túl későn jön, vagy túl kicsinek és jelentéktelennek tartják az észrevehető változásokat. Mások joggal fogják megállapítani, hogy mellettük a Református Egyház több igazán súlyos problémája érintetlen marad. Meggyőződésem szerint azonban fontos, hogy jóakarattal és figyelmesen regisztráljuk ezeket a fejleményeket. A Református Egyház a múltban olyan fontos színt képviselt a magyarság életében, hogy kifakulását nem lehet könnyű szívvel változhatatlan tényként elfogadni. Minden újrafelfedezhető kis színfoltban a reménység jelét látom. Nem tudok csatlakozni azokhoz, akik ezt az egyházat már végképp feladták. Hátha lesz még ennek a lassan újraéledő egyháznak ereje ahhoz, hogy ténylegesen nagy és nehéz problémáit az Evangélium szellemének megfelelően megoldja. Ha eleve feladjuk ezt a reményt, akkor végeredményben megtagadjuk a szolidaritást azokkal a gyülekezetekkel, presbitériumokkal és lelkészekkel is, akik a dermedtség éveinek beszűkült keretei között is becsületes odaadással élték az egyház életét és végezték szolgálatát.

— Lelkészfelszentelés. Nem tűnik fontos hírnek, pedig az, amikor