Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
108 BETHLEN NAPTAR hibákat követtek el, vagy nem volt elég prófétai bátorságuk arra, hogy rámutassanak a hibákra, vétkekre és mulasztásokra, azért velük szemben: a Konvent és Zsinat vezetőivel, valamint az Egyházkerület elnökségével szemben bizalmatlanok vagyunk."5 2. Általános és teljes tisztújítást követelnek, egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati szinten, „hogy egyházunk vezetése minden vonalon a törvényesség és a bizalom alapján történhessék." 3. Kijelentik, hogy az Állammal 1948-ban kötött egyezmény alapján állnak, ahhoz tartják magukat és elvárják, hogy az államhatalom is tartsa azt be. Számos gyülekezet idefűzi még a körlevél következő szavait: „hazánk szociális átalakulását helyeseljük és elősegítjük". A presbitériumi határozatok hangvételének érzékeltetésére idézek még egy bekezdést: „A magyar nemzet és állam életében a múltban magyarországi református Egyházunk mindig fontos missziót, prófétai küldetést töltött be. Az emberi szabadságnak, az evangéliumi demokráciának és más népeket is megbecsülő nemzeti érzésnek volt hűséges szószólója és megvalósítója, ezt kívánja a jövendőben is elérni, a magyar nép szolgálatával, a béke és igazságosabb jövendő építésével. A Presbitérium az 1948-as egyezmény alapján áll, az egyház részproblémáinak megoldását közös tárgyalásokra bízza, de kinyilatkoztatja, hogy a magyar református egyház képviseletében való tárgyalásokra csak azok hivatottak, akik egyházközségeink bizalmát élvezik." Ezek a határozatok sincsenek még kiadva. De nem lehet meghatódás nélkül olvasni őket, még harminc év távlatából sem. Egyszerű szavú, vagy hosszú és részletekbe menő írások, mind megannyi hitvallás az egyházi megújulás mellett és a forradalom előtti egyházkormányzat ellen. Ezeknél szebb szövegeket én a magyar reformátusság újabbkori történelméből nem ismerek. Együtt kell őket olvasni azzal, amit később Bereczky, Péter és Kádár Imre írnak az 56-os „egyházi eseményekről". Akkor sok mindent megért az ember, vagy helyesebben, semmit nem ért már meg. Hogyan voltak képesek egyházi lázadásról, ellenforradalomról, kis csoportok káros és elítélendő tevékenységéről beszélni — közben félvállról beismerve néhány múltbeli hibát — amikor nagyon jól tudták, hogy az egyház népe szinte egy emberként állt ki a megújulási mozgalom, azaz „az ige és a lelkiismeret szabadsága" mellett és a korábbi „parancsuralmi" egyházkormányzás ellen? Ilyen egyöntetű és spontán akaratnyilvánítás eddig még sosem történt meg az egyházban.
