Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
1987 105 terjedt az egyházvezetés minden területére. Gyülekezetek, egyházmegyék és új csoportosulások egymás után küldtek változásokat követelő beadványokat a Konventhez. Ezek közül széles körben ismertté vált az október 2-i felirat, amelyet 160-an írtak alá, köztük az ország legnevesebb lelkészei is. Az egyház felelős vezetői minderre alig reagáltak. Tettek ugyan néhány ígéretet arra nézve, hogy majd orvosolják a bajokat, a gyakorlatban azonban nem történt semmi. A tétlenség következtében robbanásig feszült hangulat alakult ki és teljes fejetlenség uralkodott a Református Egyházban. 1956 őszén valóban úgy látszott, hogy az egyház minden vezetés nélkül maradt. A Bereczky—Péter—Kádár Imre köré tömörült, nem több, mint félszáz főt számláló vezető és hangadó csoport — akkor az egyházban már a „klikk" kifejezést használták — úgy látszik, se nem látott, se nem hallott, nem volt képes vagy nem volt hajlandó észre venni vagy komolyan venni a megváltozott helyzetet az egyházban. Meglehet, arra is számítottak, hogy Gerőnek sikerülni fog az eddig bevált módszerekkel újra elnémítani az országot s akkor az egyházban is elcsendesül a kritika. Az egyházkormányzat azonban nyilvánvalóan elvesztette minden kapcsolatát az egyház valóságával. Erre utaltak már az 1955-ös önmegeiégedéstől dagadozó püspöki jelentések is, s ezt bizonyítja majd 1957 után mindaz, amit Bereczky, Péter és Kádár Imre mond és ír erről az időszakról. Néhány kisebb hibát vagy tévedést ugyan beismernek, de a teljes bizalmi válságot még utólag sem hajlandók tudomásul venni. Pedig 56 őszén már valóban nyilvánvaló volt, hogy az egyházkormányzat minden hitelét eljátszotta az egyház egésze szemében. Ehhez járul még, hogy a legfontosabb tisztségek viselői nem tudtak vagy nem akartak törődni az egyházzal. Kiss Roland világi elnököt, akit annak idején Rákosi kényszerített az egyházra, már a párt is elejtette; hosszú ideje teljes tétlenségre és visszavonulásra volt ítélve. Bereczky püspök súlyos betegen tért haza külföldi útjáról és tehetetlen állapotban feküdt a kórházban. Péter János járta a világot, vagy elkövetkező útjaival foglalkozott. Feltűnő passzivitása az egyház dolgait illetően leginkább azzal magyarázható, hogy már akkor fontos állami feladatokra készült. Kádár Imre ugyan nem volt kórházban, külföldön is csak röviden, de addigi élete folyamán többször bizonyította már, hogy tudja, mikor és hogyan kell ideiglenesen meglapulnia. Győri Elemér püspök dunántúli elszigeteltségébe húzódott vissza. Az egyház folyó ügyeivel az egyházkormányzatnak az az egyetlen tagja törődött, akit senki sem számított a vezető klikkhez: Pap László, a budapesti teológia dékánja, egyházkerületi főjegyző, s ebben a minőségben Bereczky helyettese. Jellemző Pap László nagyszerű személyiségére, hogy az egyházban uralkodó teljes zavar közepette is lelkiisme
