Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Vatai László: Egyházi iskoláink és a magyar nép sorsa
68 BETHLEN NAPTÁR mit. Öntudatát vesztve így vergődik a magyarság a környező kommunista nacionalizmusok gyűrűjében. H: % Jfc :f: Kicsit hosszúra nyúlt az írásom, de másképp nem tudtam érzékeltetni a református iskolák elvesztésének a súlyosságát. S ez nemcsak átmeneti helyzet, ha — elképzelhetetlen módon — javunkra változna is az otthoni kultúrpolitika, az sem jelentene sokat: 34-40 elvesztett esztendőt nem lehet pótolni, legalább is belátható időn belül nem: nincs többé magyar református értelmiség. Helyét elfoglalták mások. Ez nemcsak személyi veszteség, hanem egyházunk és a magyar nép pótolhatatlan hiánya is. Krisztus visszajöveteléig az egyház föltétlenül megmarad, mint írtam az előbb, de többé nem szellemi irányítója és őrzője a magyar népnek. Szemünk láttára pusztul el az újkori (mégis legörökebb) nemzettudat, vele lesz mássá, vetkőzik ki saját mivoltából magyar népünk; még ha meg is marad a történelem kavargásában. Persze: túl minden emberi lehetőségen az Isten akaratáé a végső szó. S egyszerű hívő emberek, a Szentlélek segítségével, komoly iskolázottság nélkül is tehetnek csodát. Sokan úgy gondolkoznak, emigránsfélék s a világ bármely részén végleg letelepült magyarok, hogy egyszer csak megváltozik minden, s helyre áll a régi helyzet. Nem is a trianoni ország, hanem Ferenc József birodalma. Ezeket fel kell ébreszteni, ha van még bennük éberségi erő: a múlt soha nem jön vissza; nem lehet hátraforgatni a történelmet. Népünk és a világ mai valóságát kell figyelembe vennünk, s úgy lendíteni valahogy a sorsán. Persze, a végső valóság: Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. De ez az igazság a hívő egyéneken túl hogy vonatkozik népünk életére, azt csak az Isten tudja. Mit adunk? Ha néha évek, hónapok múltán egymásra akadunk, egymás kezébe mit adunk? Egymás szívébe mit adunk? Megáldó lelki kenyeret hord és kínál a szeretet. F. L.
