Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
1986 207 Nt. Nagy György lelkipásztor és családja. még rosszabb, elkallódnak. Tehát ismételjük: ez az egyház ma is él és nem csak él, hanem tagjainak többsége aktív hitéletet, egyházépítő munkát folytat; igen nagy csoda. A Mennyei Atya végtelen kegyelme támogatta mindvégig ezt a gyülekezetei s ugyanakkor a gyülekezet tagjai is — többségükben — szép példáját mutatták és mutatják az élniakarásnak. Persze, ami magát a 85-ös lélekszámot illeti, itt is csínján kell bánnunk a számokkal. Ez nem jelent feltétlenül ugyanannyi hűségesen templombajáró, egyházépítő, az egyházat szíwel-lélekkel támogató, azért önzetlenül dolgozó egyháztagot. Vannak itt olyanok, akik kötelességszerűen befizetik a minimális egyházfenntartói járulékot (ami biztos, az biztos alapon), de az Úr Krisztussal való találkozás áldott alkalmaira nem jönnek el, semmiféle egyházi munkában nem vesznek részt. Ennél már csak az fájdalmasabb, hogy vannak olyanok is, akik még anyagilag sem járulnak hozzá az egyház fenntartásához. A lelkipásztornak nem egy álmatlan éjszakát okoz az ilyenek kérdése. Mivel olyan kevesen vagyunk, — Széchenyit idézve: “még az apagyilkosnak is meg kell bocsátanunk”, egyszerűen nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy az ilyeneket töröljük a nyilvántartásból. Tehát: problémák, bajok, nyomorúságok itt is vannak, mint máskülönben minden egyházban. Az örök probléma persze az utánpótlás kérdése, az eltűnő fiatalság. Köztudomású, hogy a nemzetiségi egyházak utánpótlásukat két forrásból biztosíthatják: az itteni másod-harmadgenerációs ifjúságból és az újonnan jött magyar bevándorlókból. Ami az itteni ifjúságot illeti, félkézen
