Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
208 BETHLEN NAPTÁR megszámolható a számuk. Legtöbbjük szülei nyelvét — Illyés Gyula szavaival — már csak “nyögvenyeli”. Szülei iránti engedelmességből talán még eljön a templomba, de szíve szerint inkább mással ütné agyon a vasárnap délelőttöt. Felvetődött itt egy ifjúsági egylet létrehozásának a gondolata is. Persze ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki a lelkipásztortól vár valami csodát. Hát bizony 3-4 ifjúval, — akik mindent, még az ötleteket is az egyháztól és annak papjától várják — nem lehet ifjúsági egyletet létrehozni. Egy szó mint száz: nem táplálhatunk a másod- vagy többedgenerációs ifjúsággal kapcsolatban hamis illúziókat. Itt az újvilágban nemcsak az asszimiláció végzi el könyörtelen munkáját, hanem a szekularizáció is. Sok helyen bebizonyosodott, hogy még az angol nyelvű istentiszteletek bevezetése se hozta meg a várt eredményt, mert a fiatalok döntő többsége vallásilag közömbös, nem sokat érdekli az egyház, annak élete. Még hatványozottabban érvényes ez az új bevándorlókra, akik többségükben szintén fiatalok. Egyszer-kétszer talán eljönnek a templomba, remélve, hogy valamiféle támogatásban részesülnek majd, s aztán ha megkapják ha nem, többé nem jönnek. Az egyházat valamiféle átjáróháznak, ugródeszkának tekintik. Tehát az új bevándorlókra egyházi szempontból egyáltalán nem számíthatunk. Marad tehát a gyülekezet, annak elsősorban az a 40-50 főnyi magja, amely komoly hitéletet él, s hitét egyházépítő cselekedetekben mutatja meg. Elsősorban a szorgalmas Márták tevékeny csoportja, a Nőegylet. Hogy végül is a jövő mit tartogat e maroknyi hívő magyar számára, azt teljes bizonyossággal senki sem mondhatja meg, de mi hisszük, hogy Isten továbbra is vele marad az élniakarásáról fényes bizonyságot tett windsori gyülekezettel. Gyülekezetünk az elmúlt évben is munkás egyházi életet élt. Templom-látogatottságunk jónak mondható, hiszen sokszor még a nyári hónapokban is a nyilvántartott tagok fele jön el kicsiny templomunkba. Az úrvacsorái szakramentumban való részvétel is magas volt — persze a gyülekezet lélekszámúhoz viszonyítva —, s ezek bizony áldott kegyelmi ajándékai a mi Urunknak, s kézzelfogható jelei állandó iparkodásunknak, hogy egyházunk lelki életét, a hívek lelki elmélyedését, befeléfordulását elősegítsük. Úgy gondoljuk, hogy ez sokkal fontosabb munka, mint a különböző rendezvények. A nyári hónapok kivételével tovább folytattuk a kedd esténkénti bibliaórákat a nőtestvérekkel. Ezekre az áldott alkalmakra is szép számmal jönnek el az Ige tiszta forrásvize után szomjuhozó testvéreink. Azért ne feledkezzünk meg rendezvényeinkről sem. Évente 4
