Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Dr. Pungur József: Az Állam és a Református Egyház viszonya Magyarországon
264 BETHLEN NAPTÁR szekulárisan szólva — annak köszönheti, hogy a rendszer irtózatos bel- és külpolitikai problémákkal küzd, amelyek megoldásához az egyház segítsége ma még szükséges — a Népfrontpolitika szellemében. Mindezeken túl beszélnünk kell az egyházvezetés más hiányosságairól és hibáiról. Most hadd említsek csupán hármat. Mindenekelőtt a prófétai hang hiányát kell észrevennünk. Ennek a vádnak maguk az egyházvezetők is tudatában vannak. Azt még meg lehet érteni, hogy az egyház megpróbálja megtalálni a maga útját egy szocialista társadalmi renden belül és annak bizonyos politikai célkitűzéseivel egyetért a humánum talaján. Az egészséges magatartás az lenne, hogy ugyanakkor az egyház prófétai hangja is hallatszana a rendszer vezetőinek olyan intézkedései, célkitűzései és gyakorlata felé, amely keresztyén szempontból kifogásolható és nemzeti szempontból kérdéses. Csak néhány ilyen témát nevezzünk meg itt; az abortusz kérdése és a népességcsökkenés problémája, öngyilkossági ráta emelkedése, alkoholizmus, az erkölcsi normák meglazulása, a környező államokban élő magyarság súlyos selyzete, a keleti blokk fegyverkezési hajszája és rakétatelepítések. Az egyház kritikai hangja azonban nem hallatszik — precízebben fogalmazva nem hallathatja kritikai hangját. Ugyanis a totalitáriánus államrendszer nem kíváncsi az egyház kritikájára és azt meg sem tűrné, így azt meg sem engedi. A párt vezette rendszer intézkedéseit kritika nem — csak dicséret illetheti. Újabban tanúi lehetünk az egyházi vezetők egy új vétkének, amit „misinformation”-nak nevezhetnénk, az egyház népe tudatos félrevezetésének bizonyos nagyfontosságú kérdésekben. Ezt nyilván a kritikai hang pótlására vezették be. Hadd említsek itt egy eklatáns példát. Tóth püspök egyik beszédében (Református Egyház, 1984 június) azt mondja, hogy az állampolitikai célnak és a társadalmi érdekeknek képes alárendelni az ideológia bizonyos mozzanatait”. Ilyet vagy ehhez hasonlót egyetlen felső párt vagy állami vezető nem mondott, mert nem is mondhatott volna. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a párt semmilyen körülmények között nem enged egy jottányit sem az ideológiából, mert önmaga saját értelmét adná fel, azt az eszmét, amelyhez való hűség és annak megvalósítása a biztosítéka a kommunizmus világgyőzelmének. Ha már most egy református püspök veszi magának azt a bátorságot, hogy ilyet állítson és egyházi körökben kijelentsen — akkor
