Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Dr. Pungur József: Az Állam és a Református Egyház viszonya Magyarországon

1985 265 ez csak a félrevezetés, megnyugtatás és álombaringatás céljait szolgálhatja — mert egyszerűen nem igaz. A párt és az állam­vezetés tehet ideiglenes engedményeket politikailag nehéz hely­zetekben — de ideológiájának egyes részeiről nem mondhat le, nem teheti háttérbe, mert akkor vagy a dogmatizmus, vagy a revizionizmus zsákutcájába kerül. Említsük még meg, hogy a jelenlegi egyházi „vezetők egy neo-barokk és abszolutisztikus egyházvezetési stílust alakítottak ki — s mindezt egy zsinat-presbiteri rendszert valló egyházban. A zsinat-presbiteri álarc viselése mögött egy vezető-klikk ke­zébe került az egyház. Ebben nyilván közrejátszott az a tény, hogy maga az állami vezetés is totalitariánus és centralizált. Ennek a mintájára épült ki az egyház vezetési rendszere, ame­lyet bátran nevezhetünk tiszta püspöki rendszernek. Az ÁEH- nak ugyanis könnyebb néhány püspökkel dolgozni, akiket is­mer, akik elkötelezettjei s akik hosszú távon vannak hivatalban, mint mondjuk, az évenként változó moderátorokkal. Elmond­hatjuk, hogy a neo-barokk egyházi vezetés tökéletesen meg­felel a proletárdiktatúra vezetőinek. Talán kevesen tudják, hogy a hatvanas évek elején az egyik esperes mozgalmat indított a zsinat-presbiteri rendszer helyreállítására és a püspöki tisztség eltörlésére. Ezért a merész vállalkozásáért az esperesi tisztségé­vel fizetett, amiről napokon belül lemondatták. Ez a neo-ba­rokk egyházi vezetés — ami több szempontból is anakronisz­tikus — mindezek mellett kétarcú is. Van egy abszolutisztikus és egy demokratikus arca. Az abszolutisztikus arc a beosztot­takkal, egyszerű lelkészekkel szemben érvényesül. A demokra­tikus arc az állami vezetőkkel való tárgyaláskor és külföldi fon­tos vendégekkel való érintkezésekben. Mindezek után hogyan tekintsünk a Magyar Református Egyházra? Szükséges különbséget tenni az egyházi vezetés és az egyház között, mert a kettő nem ugyanaz. Az egyházi veze­tés helytelen teológiai álláspontot alakított ki az állammal való viszony tekintetében, következtetésképpen hibás egyházpoliti­kát folytat, aminek az árát az egyház súlyosan fizeti meg. Hi­básnak kell minősíteni ugyanis azt a teológiai alapot, amely egy atheista ideológiát valló rezsimmel való szoros szövetségre vezetett, amely rezsim fokozatosan és szisztematikusan magát az élő Isten piadesztáljára helyezi; mindentudást, mindenható­ságot, mindenütt jelenvalóságot és mindenkinek tőle való füg­gését igényli és munkálja, amely kritikai hangot nem kér és

Next

/
Thumbnails
Contents