Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
1985 171 lehet felsorolni remek munkatársaim nevét, akikkel Isten megáldott. Emlékezem azokra a drága magyar asszonyokra, akik töredelmükkel fenntartották az egyházat, akik oly sokat dolgoztak egyházunkért. A szívemben viszem el drága képüket a mi asszonyainknak. A Fábiánné, Kádámé, Remenárné, Baloghné, Turóczyné, Tóthné, Kovácsné és a többi asszonyok képét, a leghűségesebb Fedor Andrásné, Mészárné, Oláhné, Pásztorné, Molnárné és a többi drága asszonyoknak az arcát, akiknek hűségét odafenn tartják számon. Az ötven évből hét évet itt töltöttem Bethlehemben, most bocsánatot kérek azoktól, akiket akaratlanul megbántottam, akarattal senkit sem. Szégyenlem botlásaimat, én másutt sikeres pap voltam, itt nem dicsekedhetem azzal. Isten legyen irgalmas nekem. Ne vegye senki dicsekedésnek, de próbáltam hű szívvel szolgálni, igazán és őszintén szerettem öreg magyarjainkat. Sokra úgy néztem, mint apámra, anyámra, testvéreimre és gyerekeimre. Én áldom Istent, hogy odahaza egy kis sáros falu papja lehettem. Nagyon, de nagyon szerettem az én hubói népemet. Azután Isten kihozott Amerikába és egyik nagyon kemény és nagy egyház, McKeesportnak papja lehettem, ahol 750 lélek tartozott hozzám papíron, de 500-on felül voltak az adakozók listáján. Azután Isten Ligonierba kényszerített vagy áldásul elvitt, hogy az egész amerikai magyar reformátusságot szolgáljam. Már hozzátok, bethlehemiek, elcsendesedni jöttem, mert 44 év alatt nagyon sokat dolgoztam, és ez a független egyház volt üresedésben. Mehettem volna másik két egyházba, de ide jöttem, mert én egész életemben független voltam s így akartam bevégezni szolgálatom. A legszebb magyar gondolat 400 éven át a független magyar református egyház gondolata, hol az Istenen kívül senki sem parancsol nekünk, csak magunk fegyelmezzük és kormányozzuk magunkat. Senkinek felelősséggel nem tartozunk, csak az Istennek. Isten reánk bízta ezeket a magyar végvárakat, ahol hűnek kell lenni, egyházunkat magunknak kell fenntartani és gyermekeinket úgy nevelni, hogyha mi hazamentünk, ők is tartsák fenn ezt az ezerszer szent és drága örökséget. Fájó szívvel említem meg, hogy fiatal papjaink jórészének fogalma sincs arról, hogy mennyit küzködtek a mi világi, drága magyarjaink, asszonyaink, férfiaink és papjaink, hogy egyházunkat fenntartsák. Szeretném hinni, hogy gyülekezetem sok tagja belátta, hogy a Nagy lelkészpár igen szerette ezt az egyházat, nem akart pénzbelileg nyerni rajta, hiszen a legkisebb egyházban is az évi fizetés 10,000, én 8,000-ért szolgáltam s mikor gondnokom két alkalommal is kérdezte tőlem, hogy akarok-e fizetésemelést, megköszönve szíves ajánlatát, azt mondottam, nem kérek fizetésemelést, míg én itt szolgálok. Örömmel, szívesen és boldogan szolgáltunk ezért a fizetésért feleségemmel együtt. Kérem a jóságos Istent, hogy adjon utánam egy alázatos és szerény embert, akivel ki tudnak jönni. Búcsúzóra egyet kötök a szívetekre, hogy tartsátok meg egyházatokat. Annyi vagyonotok van, hogy több évig nem lesz gond a lelkészi fizetés előkerítése. Készpénzetek van a bankban, ott van a Kálvin Hall. A jelenlegi lelkészlakást cseréljétek ki egy jobb lakásra, mert a fűtésre sokat reáfizettek. Ezt a jelenlegi lakást csak kijavítva lehet eladni. Ügyes vezetőitek vannak, s hiszem, hogy a lelkész-kérdést meg fogjátok oldani. Engem bánt a lelkiismeret, hogy itt kell hagyni ezt a jó népet, de be kell látnunk, hogy az élet elszállt, s mire kiköltözök a lakásból, 2 hét híján 73 éves leszek.
