Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)

Gyülekezeteink a Kanadai Presbiteriánus Egyházban

214 BETHLEN NAPTÁR egyházunk tulajdonába, melyekért köszönetét mondunk az adományozóknak. Miss Nyilas Linda gyönyörű festményt készített templomunkról, mely kép most a templom főbejáratát díszíti. Mr. és Mrs. Natkó József felelevenítve magyar történelmünk és hitéletünk gyönyörűségét, egyházunkat az 1590-es vizsolyi Bibliával ajándékozta meg, mely Biblia, mint templomunk és úrasz­talunk dísze még évtizedekig fogja hirdetni egyházunk hovátartozását és min­den nemzedéknek hitbeli erősödésül szolgál. Károli Gáspár történelmi alko­tása, a Biblia magyar nyelvre való lefordítása és kiadása Vizsolyban 15r0-ben olyan maradandó cselekedet, melyet minden református magyar szívébe kell zárjon, és ereklyeként hordozzon bölcsőtől koporsóig. Istentiszteleteinket Istennek kegyelme által rendszeresen megtartottuk gyülekezetünk szép létszámú odaadó részvételével. Vendéglelkészeink, akik­nek szolgálatait köszönettel vesszük, a következők voltak, Nt. Fejes László, Nt. Füleki Sándor, Nt. Szlávik Ferenc, Nt. Kiss Alpár és Nt. Fazekas Sándor. A 31-ik és 32-ik évfordulónkon Nt. Pólyák László Mt. Brydges-i lelkész volt ünnepi szónokunk. A lelkész szabadsága alatt hithű presbiterek végezték a szolgálatokat: Fülöp Károly és Kelemen László. Egyházunk törekvése, hogy az ifjúságot minél jobban bevezesse az egy­házi szolgálatok és kötelezettségek megismerésére és elvégzésére. Ifjúságunk értékes előadásokat hallgatott a Potvin házaspártól a keresztyén ének és zene fejlődéséről, ezen kívül filmelőadásokon vettünk részt, ahol az alkohol és kábítószer problémák felismerését és gyógyítási lehetőségeit tanulmányoztuk. Az ifjúság gyakorlati elfoglaltságához tartozott a régi egyházi énekeskönyvek megjavítása, melyeket ajándékként átadtunk a Mt. Brydges-i egyháznak év­fordulójuk alkalmából. 1982-ben hét ifjú tett tanúbizonyságot hitéről és Isten iránti szeretetéről, konfirmációnk keretén belül. A megkonfirmált ifjak, Kán­tor Tammy, Stier Kimberley, Zólyomi Erika, ifj. Kató Gábor, Sziklai Jeffrey, Sziklai Richard, ifj. Varga István. 1982-ben még volt egy felnőtt konfirmá­ció. egy keresztelés és 6 ifjú pár tartotta meg esküvőjét templomunkban. Szo­morú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva emlékezünk meg elhunyt testvéreinkről. A Simon család gyermekei a 83-as esztendőben egy templomi színes ablakkal emlékeztek meg szüléikről, Simon Józsefről és nejéről, akik Isten dicsőségére tett építő és egyházalapító munkájuk által templomunk örök emlékében maradnak. Imádságainkban megemlékezünk áldott egyházalapító elődeinkről. Mun­kánkat, szolgálatainkat Isten kegyelme által próbáljuk a leghűségesebben el­végezni. Az egyház vezetősége: Csont Péter gondnok, Rapchák Béla algondnok, Papp János jegyző, Zólyomi Sándor pénztáros. A Női Kör áldott szorgalma és odaadó munkája által egyházunk anyagi állapota is szépen gyarapodott. A női kör vezetősége Csigái Józsefné elnöknő, Balázs Gézáné alelnök, Szabad Gyuláné jegyző, Nyilas Miklósné pénztáros, Berta Ferencné beszerző. Ugyan­csak az elmúlt évben alakult meg egyházközségünknél az angolnyelvű női csoport, és minden hónap első hétfő estéjén tartják gyűléseiket. Ennek a női csoportnak célja egymás jobb megismerése és az egyház hathatósabb segítése. Gyülekezeti tagjaink szétszórtan élnek a dohányvidéken, és ilyen összejövete­lek hozzásegítik őket szorosabb keresztyéni kapcsolatok kiépítéséhez. Ilyen áldott együttlétben vagyunk kórusunk és bibliaóráink összejőve-

Next

/
Thumbnails
Contents