Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)
Gyülekezeteink a Kanadai Presbiteriánus Egyházban
1984 215 telein minden szerda délután 3 órai kezdettel. A bibliaórás tetsvéreink nagy érdeme az is, hogy az új egyházi énekeket megtanítják a gyülekezetnek. Egyházunknak sok szép élményben, eseményben volt része az elmúlt 2 esztendőben. 83-ban ifjúságunk egy magasztos templomi színes ablakkal bizonyította aktivitását. A kerek ablak a Szent Lélek összetartó erejét szimbolizálja, közvetlen a szószék fölött van elhelyezve. Ifjú bajnokaink bebizonyították képességüket, ugyanis a párizsi egyházmegye „baseball” bajnokságának serlegével tértek haza Kántor Richard vezetése alatt. Vasárnapi iskolánkat illetőleg új tanítási metódusokat szeretnénk bevezetni hitoktatásunk fejlesztésének érdekében. Vasárnapi iskolai tanítók: Kató Gáborné, Kántor Allison, Imre Lajosné. Az oktatásban még résztvesznek a már megkonfirmált ifjak. 1983-ban 2 ifjút konfirmáltunk: Rácz Pétert és Sefcsik Endrét. Ugyancsak 83-ban egy felnőtt keresztelésünk volt és öt ifjú párt eskettünk templomunkban. Istentiszteleteinken magyar és angol nyelven hangzik Istennek igéje minden vasárnap 11 órától és a szép számban megjelenő gyülekezeti tagság gyakran elénekli a nemrég megtanult isteni dicséretet (531. ének): „Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak belé veti, Azt csudaképen őrzi itt lent, ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.” BRANTFORD, ONTARIO Lelkipásztor: Zugor Ernő J. Istenünk segedelmével ismét egy újabb esztendőbe léptünk. A lelkipásztor immáron hetedik éve szolgálja presbitériumunkkal karöltve hűségesen Brantford-i gyülekezetünket. Minden vasárnap két istentiszteletet tartunk. Angol istentiszteletünk ideje 9:30-10:15-ig és magyar istentiszteleteink a szokásos 11-kor kezdődnek. Van állandó vasárnapi iskolánk is, melynek tanítási nyelve angol. A lelkipásztor neje szorgalmasan tanítgitja 6-8 vasárnapi iskolás gyermekünket. Dolgos asszony-testvéreink szorgalmasan tevékenykednek. Hetente összejönnek csigakészítésre 17-25 személyes csoportokban minden szerda reggel és délután 3:30-ig a déli ebédszünet kivételével megállás nélkül sodorják a csigatésztát. Rendeznek évente két bazárt, számos társas-összejövetelt, gyülekezeti pikniket és két nagyobb szabású vacsorát. Ez esztendőben először ünnepeltük meg az édesapák és fiúk napját vacsorával, amely rendezvényünk telt házat eredményezett. De az évfordulói vacsoránk is kitűnő eredménnyel végződött. Mindkettőt délutáni istentisztelet előzte meg. Gyülekezetünk fennállásának 37-ik évfordulói istentiszteletén Nt. Dr. Baksa Csaba, Hamilton-i lelkipásztor magyarul és Rév. Charles Bowen, városunk nyolc éven át köztiszteletben álló volt polgármestere, angolul hirdette az igét. Szeretett nő és férfi testvéreink karöltve dolgoznak minden gyülekezeti