Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)
Ausztrália
1983 219 Ausztrália DÉLAUSZTRÁLIAI MAGYAR REFORMÁTUS ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ Sajnos ezen jelentésemet is szomorú beszámolóval kell kezdenem. Szeretett gondnokunk Horváth Sándor, szeptember 2-án elhunyt. Távozása pótolhatatlan veszteség részünkre, mert katonás magatartása az Egyház berkein belül is érvényesült. Előtte csak a jó, mint elfogadható, a rossz mint számításba nem jöhető volt a mértékadója. Középutat soha nem járt. Az utóbbi években mivel járni képtelen volt, úgy vittük be a templomba instentiszteleteinkre, de ilyen állapotában sem maradt el az ige hallgatásától. A lelkipásztor fáradságos munkáját az elmúlt évben is Kemény Péter nagytiszteletű urunk végezte. Kéthavonként, mintegy kétezer km.-nyi útja alkalmával érkezik hozzánk, és bizony igehirdető szolgálatán kívül számtalan feleletre váró kérdéseinket tárjuk elé. Az 1981 évi közgyűlésünk határozata szerint havonként kétszer tartunk istentiszteletet. Bár az éveink múlásával létszámunk egyre apad, de áldozathozatalában a gyülekezet gazdagon megadja a fennmaradásunkhoz szükséges anyagiakat. Szeptember 5-én ünnepeltem lelkigondozói szolgálatom 20-ik évét. Ez alkalommal tartott istentiszteleten a r.kat. testvéreink is számosán megjelentek kedves lelkipásztorukkal, a körünkben is nagy tiszteletnek örvendő Pálinkás István főtisztelendő úrral. Gyülekezeti életünk, — úgy amint vagyunk — túlnyomórészt ma már nyugdíjasok, igyekszünk hálás szívvel betölteni a még előttünk álló feladatainkat, úgy, hogy a kapott javakból adjunk is, igyekezzünk mások terheit is hordozni. Vajda Géza lelkigondozó A PERTHI MAGYAR EV. REF. EGYHÁZKÖZSÉG A minden árva kis fűszálra, elbánkódón lehajló fejű virágocskára is gondot viselő jóságos mennyei Atya ezideig, ez évben is, kegyelmes volt s kisded perthi Magyar Ev.-Ref. Egyházközösséghez; — egy kis kivételével a régi híveket mind megtartotta, hitükben megerősítette, s ezen túl a hívek számát néhány újonnan érkezettel még meg is gazdagította. Sajnálatosan azonban, még mindig nem sikerült az Ausztráliába újonnan jöttek közül annyit megnyerni és egyházközösségünk keblébe befogadni, amennyire azok számától függően, ha a lelkekben élne a hitbuzgóság, joggal lehetne számítani. A reményt, az eredményesség felé mozduló cselekvést azonban nem adjuk fel, minden lehető alkalommal hívogatjuk a még távolmaradottakat. Egy új egyháztagunk oly módon lett, hogy a katolikus családfő, több évi házasság után, miközben számos esetben résztvett összejöveteleinken és megismerte hitéletünket, feleségének és annak családjának vallásához csatlakozandó, a református hitre tért át.
