Bethlen Naptár, 1981 (Ligonier)

Egyesült Államok - Az Amerikai Magyar Református Egyház

Konfirmáltak a New York-i Független Magyar Református Egyházban 1980. jára. Az egyház gondnoka Ványi B. László. — Magyarnyelvű istentisz­teletet minden vasárnap tartanak, angolnyelvű istentiszteletet csak az úrvacsoraosztási vasárnapokon és ünnepnapokon, külön hirdetés szerint. — A vasárnapi iskolát, a nyári hónapok kivételével, minden vasárnap délelőtt 11 órakor tartják Benedek Éva, magyarországi vég­zettségű tanítónő vezetésével. A tanításban segítségére vannak: Gutyan Janet, valamint Szabó István presbiter. Az elmúlt évben 36 gyermek iratkozott be és járt a vasárnapi iskolába. Vasárnapi iskolás gyerme­keink az év folyamán több alkalommal, így virágvasárnap és a hálaadás vasárnapján zsoltárokat és dicséreteket énekeltek a templomban. Március Idusán, Anyák Napján és Karácsonykor pedig a közkedvelt vasárnapi ebédek keretében műsorral szolgáltak. A gyermekek húsvéti, Mikulás napi és karácsonyi megajándékozásáról Férfi Körünk és Női Körünk gondoskodott. — A konfirmációs osztályba, amelyet a lelki­­pásztor vezet, 1980-ban négy ifjú járt. A konfirmáció a pünkösd előtti vasárnapon volt istentisztelet keretében. Rádiós istentiszteleti szolgálatunk huszonkilencedik éve szolgálja 70 mérföldes körzetben három állam — New York, New Jersey és Con­necticut — református magyarságát, főleg az időseket és a betegeket. Református negyedóránk minden vasárnap délután 1:30 órakor hallható a New York-i WHBI-FM 105.9 hullámhosszán. Erre a fontos misszióra az elmúlt évben egyházunk népe 3200 dollárt adakozott. 1979-ben 2 keresztelés, 6 konfirmálás és 8 temetés (ebből 4 egyház­tag) volt egyházunkban. A halálozások, elköltözések és az egyházainkra és világunkra nehezedő közismert problémák ellenére, egyházunk tag­jainak a száma emelkedett az elmúlt esztendőben. Az 1980-ra összeáll!-

Next

/
Thumbnails
Contents