Bethlen Naptár, 1981 (Ligonier)

Egyesült Államok - Az Amerikai Magyar Református Egyház

1981 BETHLEN NAPTAR 113 toft választói névjegyzéken 351 egyháztag van. Lényegesen megnőtt az egyház szükségeire adakozók száma is, és ennek megfelelően emelkedett és az inflációval lépést tartott az adakozás. Gyülekezetünk múltévi be­vétele, az egyház történetében először, meghaladta a 75.000 dollárt (az előző évi áthozat nélkül) és a jelek szerint 1980 végére 80.000 dollár fölé emelkedik. Istennek hála, egyházunknak nincsenek anyagi gondjai. Közel egy millió dollár értékű egyházi vagyonunk tehermentes. A társadalmi élet terén vezető szerepet visz az egyház a nyolc milliós világváros magyarsága körében. Húsz év óta minden vasárnap délben (a nyári hónapok kivételével) ebédet szolgálnak fel az egyház léghűtéssel ellátott dísztermében. A közkedvelt vasárnapi ebédeken a résztvevők száma 100—150 között van, de ünnepnapokon és más alkalmakon két­szer annyian is vannak. Az elmúlt nyáron két nagysikerű pikniket ren­dezett az egyház, egyenként mintegy 600 résztvevővel és összesen közel 5000 dollár összegű tiszta maradvánnyal. Október 26-án ünnepélyes ke­retek között emlékezett meg az egyház népe a templomépítés huszadik évfordulójáról. A jubileumi ebéd keretében bemutatták a templomépí­tésről készült hangosfilmet. — A vasárnapi ebédekkel, nyári piknikek­kel, karácsonyi vásárral, jubileummal és más összejövetelekkel járó szolgálatokat az egyház Női Köre végezte Varga Mária elnök irányí­tásával, valamint a Férfi Kör Nemes Béla elnök vezetésével. Mind nekik, mind hűséges munkatársaiknak ezúton is köszönetét mondunk. A gyülekezet lelkipásztora helyi és esperesi szolgálata mellett igaz­gatója a New York-i református rádiós istentiszteleti szolgálatnak, veze­tője és igehirdetője a Szabad Európa protestáns műsorának, tagja a National Council of Churches, az Amerikai Magyar Szövetség és az Amerikai Magyar Református Egyesület igazgatóságának, az Árpád Akadémiának és több más amerikai és magyar szervezetnek. * * * POUGHKEEPSIE, N.Y. — Lelkipásztor: Forró Sándor Minden vasárnap délelőtt fél 11 órakor magyar, alkalmanként pedig kétnyelvű istentiszteletet tartunk az egyház templomában. Az egyházközség tisztviselői az 1980. évre a következők: Baráth Jenő gondnok, Bordás Csaba algondnok, Kovács Vince jegyző, Szüle Andor pénztáros, Máthé József ellenőr, Galambos László tagdíjkezelő és Herczeg Miklós, Kis István és Rácz Sándor perselykezelők. A Női Kar tisztviselői az 1980. évre a következők: Kalmár Sándorné elnöknő, Baráth Jenőné alelnöknő, Szüle Andorné jegyző, Kovács Vincéné pénztáros és Kovács Jánosné ellenőr. A Női Körnek 11 tagja van. A vasárnapi iskolai tanítók az 1979—1980-as tanévben Kovács Irene, Kovács Vincéné és Szüle Andor voltak. A templomi orgonista: Csordás Gáborné. Anyakönyvi adatok az 1979-es évben: egy keresztelés és két ifjú kon­firmálása.

Next

/
Thumbnails
Contents