Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)

Szépirodalom

1979 57 többet a cigányasszony a selyemkendőmért. Úgy mondta az uram, szegény gyerektől egy pengő jár. — Jó, jó lelkem, csakhogy akkor szegénységi bizonyítvány kell — nézte elkomolyodva Zólyomi tanár úr a rubrikás papirost. Most már ő kivakarja onnan, amit beleírt? Jaj, mennyi bajt csi­nálnak ezek az értetlen asszonyok! Anyám összetette a fakéreg formájú, eres két kezét. — Tekintetes tanár úr, szegények vagyunk mink bizonyít­vány nélkül is, tessék azt meghinni minekünk. Zólyomi tanár úr hirtelen elkapta rólunk a szemét és lesü­tötte a fejét. — Látom én azt, lelkem, hiszem is, de látja, nekem is a törvény parancsol. Hozzon írást a városházáról. A városháza csak miatyánknyira volt az iskolához, mégis na­gyon messze volt. Hogy tudhatná ott a járást az olyan asszony, aki csak mezítláb-papucsban jár? A Dobos bakteri ismeri, aki az adóintőt ki szokta hozni, de az süket, meg a Csajka végrehajtó urat, de az goromba. Bizony ránkharangozták a delet, mire a tetthelyre taszigál­­tak bennünket. Csakhogy ott akkorára be volt zárva az ajtó. Az írnok úr átment sörözni a Koronába. Mostmár mit csináljunk? Az anyám életében kocsmában nem volt. Az írnok urat se is­meri. No, leülünk itt a küszöbre, kivárjuk szépen. Az előfogatos megkérdezte, mi járatban vagyunk, s megmondta, hogy az írnok egy sánta ember, azt szólítsuk meg. Délelőtt csak az egyik lábára sánta, de sörözés után mind a kettőre, könnyen megismerhetjük. Meg hát, meg is ismertük úgy két óra felé. Először nagyon jó kedve volt, mindenáron meg akarta csókolni édesanyámat, de ahogy nekitántorodott a kerékvető kőnek, egyszerre fölmérge­sedett: — Mit reszel a fene ilyenkor benneteket? Aztán úgy tudom, nektek szőlőtök is van? — Van. Két lánc. Egy lánc belíile egészen puszta föld. A bicebóca ember most már ordított. — Nahát! És még szegénységi bizonyítvány kellene nekik! Bitangok! Csalók! Már a piac végén bukdácsolt, de még akkor is hallottuk a ká­romkodását. A hajdú peckesen szalutált neki, aztán belénk döfte a szemét. — Oszoljunk, oszoljunk, asszony, míg szépen vagyunk!

Next

/
Thumbnails
Contents