Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)
Szépirodalom
58 BETHLEN NAPTÁR Megrettentünk egy kicsit, de a városháza sarkán magunkhoz tértünk. Nagyakaratú asszony volt az anyám. — Nem hagyom én ezt annyiban, kisfiam. Gyerünk csak el Bajáki tanító úrhoz, mindig jó emberünk volt az nekünk. Bajáki tanító úr tanított engem ábécére s azóta minden szüretkor eljött megnézni, hogy nagyot nőttem-e. Nagyon jó ember volt, de most ő se segíthetett. — Akinek birtoka van, lelkem, annak nem jár szegénységi bizonyítvány. Azt se tudtam eddig, hogy nekünk birtokunk van. Bizony olyan birtok, hogy tíz bukfenccel át lehet érni, de a tizediknél már a szomszéd földjére huppan az ember lába. Az a szerencse, hogy csupa feneketlen homok. Ha agyagföld volna, amiből sár lesz, azóta régen elhordtuk volna az egész birtokot a lábunkon. A tanító azt a tanácsot adta, hogy próbáljon az apám szót érteni azokkal a városi urakkal, akiknek a házához az öregapám járatos volt valaha. Tudniillik az öregapám tudta valamikor legszebben vágni a dohányt a városban s ezért igen híres ember volt a maga idejében. (Ezt a jövendőbeli életíróim kedvéért jegyzem föl. Tudják meg, hogy a híresség nem velem kezdődött.) Minden városi úr vele vágatta a dohányát. Tudták, hogy az öreg juhász kezéhez nem ragad abból egy gyújtatnyi se. Hát hiszen az öregapámra csakugyan jó szívvel emlékeztek vissza a városházán a kiskun urak, amikor az apám másnap beszégyenkezett hozzájuk. De ővele nem állt szóba, csak a főjegyző, az is csak annyit mondott: — Látja Márton, nem kellett volna annyit éltetni Kossuth Lajost. Akkor most nem volna maga olyan jegyes ember. Az adóügyi tanácsnok maga is negyvenyolcas ember volt, az legalább tanáccsal szolgált. — Nézze, még ebben a hónapban kimegy a szőlőbe a jégkárbecslő bizottság. Esetleg az ád maguknak egy kis írást arrul, hogy hogy és mint. Azt azután be kell adni a tanácshoz, kérvénnyel. Utóvégre lehet tandíjmentességet adni, csak akarni kell. De a világért ne mondja ám senkinek se, hogy ezt én javasoltam, mert engem úgyis mindig azzal áztatnak, hogy bujtogatom a népet. Engem nem hurcolt föl apám a városházára, lent hagyott a kapuban. Azzal mulattam magam, hogy a kapura akasztott hirdetményt silabizáltam. Valami monostori betyárnak a fejére
