Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)
Szépirodalom
1979 55 Nem lett belőlem teológus, s nem lettem vallásreformátor, mert az Isten valami más rendeltetést bízott rám. író lettem. írásaim között a Fáklya az a könyvem, amelyben leginkább összefoglaltam a magyar egyházi életről, igazán a kálvinista gondolkodás csődjéről való ismereteimet. 1916-ban, mikor megjelent, ennek a könyvnek igen nagy hatása volt. Az öreg papok roppant animozitással viseltettek miatta velem szemben, az egészen fiatalok szeretettel s lelkesedéssel közeledtek hozzám. S boldogan látom, hogy ma már egyre fogy azoknak a száma, akik követ dobnak rám érte. Mi volt ez a könyv életemben? Az én kálvinista emberségemnek volt kifejezője. Éppen úgy, mint a többi könyvem. Mert kálvinistaságomnak volt egyenes következménye, hogy mindenkor határtalan bátorsággal, őszinteséggel s mérmondással nyúltam hozzá mindenhez, amihez nyúltam. Úgy éreztem, nekem szabad, mert kálvinista vagyok. Úgy éreztem, hogy kötelességem, mert kálvinista vagyok. Nekem a kálvinizmus a dolgok gyökeréig menő egyenességet őszinteséget s a szabad szót jelentette. így a legnagyobb hálával vagyok eltelve azzal a közszellemmel szemben, amit a magyar kálvinizmus adott nekem. Végtelenül fáj, hogy soha nem találkoztam nevelésemben pappal, aki csak legalább Kálvin Jánossal megismertetett volna. Soha nem figyelmeztettek rá, ki volt ő. Milyenek voltak akkor az állapotok s mit tanított. Különös: egyetlen dolgot dobtak be Kálvinról a lelkembe: azt, hogy Servet Mihályt megégette. (Ezt minden tanárom elmondta, pláne mentegetőzve). Ezzel elvették kedvemet attól, hogy magával Kálvinnal foglalkozzam. Nem is tekintettem a magyar kálvinizmust Kálvin János munkája következményének, hanem a magyar faj egy különös lelki termékének. A magyar nemzet lelkének megnyilatkozását kerestem s találtam meg a magyar kálvinizmusban. Számomra a magyar kálvinistaság azt jelentette: talpig ember lenni. S ha ezt kimondom, kimondtam hálámat, köszönetemet s lelki emelkedettségemet a saját kálvinizmusom által s azzal szemben.
