Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)

Bertalan Imre: Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület

308 BETHLEN NAPTÁR A Lelkész Egyesület gyűlésének résztvevői. szentegyház teljessége szempontjából. Vége van annak az időnek, amikor a New England-ban kitermelt vallási életformát rá lehe­tett erőszakolni Texas-ra, Középnyugatra s ha kellett a a beván­dorlókra. Amerikának szüksége van az ethnik vallási közösség sajátosságára, színeire, élménygazdagságára. A jövő viszont kö­veteléseket támaszt a megmaradását kereső ethnik közösséggel szemben. Ezek között a legfontosabb, hogy kilépjen elzárkózott magatartásából és éljen a szomszédait és önmagát meggazdagító dialógus lehetőségével. Úgy éreztük, hogy a múltunkra vonatkozó téves történetszemlélet Dr. Komjáthy Aladár által elvégzett kor­­reciója és Dr. McCord a megmaradás útjára rámutató előadása történelmi fontosságot kölcsönzött a történelmi időkben tartott közgyűlésnek. A konferencia harmadik előadója Szépfalusi István evangéli­kus lelkipásztor volt. A dialógus fontosságát kívántuk kihan­­súlyozni, amikor megkértük őt, aki Bécsben él, hogy betekintést adjon a nyugat-európában élő protestáns magyarok lelki és szel­lemi világába. Az előadó fontos szolgálatot tett a magyar pro­testáns lelki és szellemi ökumené munkálásában. Ittlétét arra is felhasználtuk, hogy világosabb képet alkossunk a magyar mene­kültek ottani helyzetéről. Míg együtt voltunk a mi drága jeruzsálemi felsőházunkban, a Ligonier-i Bethlen Otthonban, úgy éreztük, hogy közénk tele­pedett az egyház Ura, Krisztus. Bertalan Imre, a Lelkészegyesület elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents