Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)

Flórián Tibor: Édes anyanyelvem

1976

95

ÉDES ANYANYELVEM

Úgy szeretem ezt a nyelvet, — melyet nekem az Isten adott — hogy gyönyörűséggel ejtem ki minden szavát. Nem is tudom milyen sorrendbe rakjam őket, hogy kifejezzem velük önmagamat és kimutassam hódolatomat? És elkezdem áhítattal mondani: Isten, szeretlek, élet, szabadság, föld, anj-a, szél, fenyő, hó, dicsőség, magyarok, asszony, hold, álom, Anna.

Zene helyett sokszor ezt hallgatom és nem tudom otthagyni azt a nőt, vagy férfit, akinek ajkán hangszerré válik, melyen csodálatos dallamokat tud eljátszani. De milyen kevesen vannak, akik értenek ehhez a “királyi művészet”-hez, akik úgy őrzik és alakítják a szót, hogy megérzem nemes alkatát, szobrászfaragta testét, mellyel úgy emelkedik ki a környezetből, hogy egyszerre elföd mindent. Mást nem is látok, csak őt. Érzem súlyát, — mintha két paraszt tartaná a vállán — parancsoló erejét, mellyel visszatarthatom a vizeket, keménységét, mely úgy sújt, mint a kő és halálra sebzi ellenségedet. Érzem komoly fönségét, nagyszerű és biztos lendületét, mellyel a magasba tör. Mintha dómba lépnék olyan áhítatot érzek boltozata alatt. Micsoda költők emelték és micsoda mérnökök építették, kiket megihlettek a századok.

Érzem könnyű szárnyalását is, amint elszáll fölöttem. Tisztaságát : fehéren világít, mint a hó és megmutat minden lábnyomot, mellyel beletapostak. Érzem melegét, minden szelídségét, ahogy körülvesz engem. Úgy tud simogatni, mint egy anya, befed és megóv szeretetével. Vígasztal téged — én népem — magányosságodért és oly zenével tölti be lelkedet, hogy csodálnak érte a csillagok és megszeretnek az emberek.

A puszták szelével és a tűzzel rokon. Villámok cikáznak benne és ott sóhajtanak mélyén: a Hortobágy, a messzi, ősi puszták, elhagyott testvérek titkos üzenete a századokon át. Benne nyög föl Muhi, Mohács és a boldog Pusztaszer. Világos égeti testét és szörnyű sebeit a Körösök, a Szamos, Tisza, Vág, a Hernád. Csele, Sajó és a Maros öntözik. Szomját és rettentő vágyait a Duna nem tudja oltani, de mint Isten könyörületes könnycseppje ragyog rajta a Balaton. Benne nyújtóznak és könyörögnek a havasok, Erdély hegyei, a Kárpátok. Bakony, a Tátra ormai, Pilis, Kékes és a Pozsálló. Benne sírnak a fűzfák és a fenyvesek, mert nemcsak