Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)
Szentmiklossy Pál az AMRE pénztámoka: Személyi vallomás
1976 59 SZEMÉLYI VALLOMÁS Évek óta egyik legkedvesebb feladatomnak tartottam, hogy a Bethlen Otthonunk Naptára számára egy rövid beszámolót írjak a Naptárunk olvasóinak — akik közül olv sokat személyesen ismerek — közös problémáinkról, Egyesületünk ügyesbajos dolgairól, fejlődéséről, vagyoni helyzetéről információt adjak és beszámoljak. Bethlen Otthonunk igazgatója már éppen sürgette, hogy mikor küldöm be írásomat amikor, mint derült égből a villámcsapás, gyomorvérzéssel kórházba szállítottak és napokig tartó fájdalmas vizsgálat után megállapították, hogy ulcerem van, magyarul gyomorfekély, s meg kell operálni. Akik súlyosabb operáción mentek már keresztül, azok tudják, hogy mit éreztem. Jó gyermekeim ezer mérföldről rohantak betegágyamhoz. Feleségem aggodalmát és könnyeit nehezen tudta eltitkolni előttem. De én mindig erős vallásos és hívő ember voltam, s mikor operációm előtti estén az én eskető papom, elnökünk, püspökünk megjelent betegágyam mellett az Úr Jézus Krisztus testének és vérének jegyeivel, hogy elkészítsen a nagy útra, higyjék el, hogy sírtam, mint egy gyermek. S mikor magamhoz vettem a szent jegyeket, s együtt imádkoztunk, úgy éreztem, hogy megtisztult a lelkem, megerősödött a hitem és Istenbe vetett bizodalmám, félelem nélkül vetettem alá magam a súlyos műtétnek. Tudtam, hogy az én Istenem, aki soha sem hagyott el engemet, át fog segíteni most is a sötét órákon, meg fogja őrizni életemet szeretteim, Egyesületünk számára. Mint ahogy eddig soha, úgy most sem csalatkoztam Benne, s most, hogy túl vagyok a fájdalmas, nehéz napokon, hálával köszönöm meg Istennek, szeretteimnek, tiszttársaimnak, igazgatóinknak, hivatalnokainknak, hogy értem imádkoztak, szeretetiik jeleivel vettek körül a megpróbáltatások napjaiban. SZENTMIKLÓSSY PÁL az AMRE pénztámoka