Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)
Szentmiklossy Pál az AMRE pénztámoka: Személyi vallomás
60 BETHLEN NAPTAR Most tudtam meg, hogy sok munkám, fáradságom nem volt egészen hiábavaló. 37 esztendős egyesületi munkám és szolgálatom alatt, nemcsak Egyesületünket próbáltam erősíteni, növelni, építeni, hanem sok barátot is szereztem országjáró, szervezői utamon. Egyesületünk problémáiról, fejlődéséről, vagyoni helyzetéről akartam írni, de ezekről tiszttársaim már úgyis beszámoltak. Az én lelkemnek pedig sokkal könnyebb ez a személyes vallomás, s talán mások is tanulni fognak belőle, hogy hogyan megy át egy hívő ember a legnagyobb szenvedéseken és megpróbáltatásokon keresztül a sötétségből a világosságba, a halál széléről az életre. Áldom az Istent, hogy megtartott és alkalmat ad még a további munkára és szolgálatra. Azoknak pedig, akik betegségemben velem voltak, imádkoztak értem és szeretetükkel vettek körül, hálás szívvel köszönöm meg jóságukat. ☆ ☆ Kossuth Ház — Washington, D. C.