Bethlen Naptár, 1975 (Ligonier)

Kanada

1975

317

indul megint, s amit bizonyosan el kell hagynia, az olyan sok, olyan elképesztően fontos és boldogító: a humanisták szellemi éberségű, könyvtár-lehelletű levegője.

Akit a híres könyvvásárok idején Frankfurtban lelne az ősz, ne csak arra a gyermekre gondoljon, aki bábszínházában nyilván sokszor eljátszotta magának a piacon látott Faustus-históriát ott a Hirschgrabenen. Akinek nyomába szegődött, itt is élt, itt is járt már ő előtte, tanulmányait végre befejezte, most éppen korrektor és tanárkodik. De ha igazán munkában, s nem csak kenyérkeresés közben akarja látni, tovább kell innen kísérnie Altdorfig, ott aztán meg is állhat vele egy időre. Nem a svájci Altdorfban, ahová Teli alakját álmodta a mondani képzelet, a bajor földin, ahol életműve lényege, a zsoltárfordítás és a szótár végre megszületik. Altdorf egyeteméről egyébként az ő odaérkezése előtt négy évvel tanácsoltak el egy Wallenstein nevű pimasz, protestáns, tizenötéves tacskót, aki igazán nem gyanította, hogy rövidesen katolizál, s az asztrológiával való izgalmas foglalkozás helyett katonai pályára lépve vérbe fojtja a csehek felkelését, és míg Bethlen Gábor hadait kerülgeti, egy vele az életét majd azonos esztendőben befejező, merőben ismeretlen Molnár Albert szülőhelye közelében üget a lován.

Menjen utána Prágába is a mai utazó, fenn a várban keresse. Csepp házak között lépkedett egykor az a hajdani magyar, s szegény ember ritkán szorongatott a hóna alatt akkora kincset, mint ő anyanyelve mesebelien dús tárházát rejtő könyvében. Térben-időben visszafelé figyeljen a mostani utas: két életvonal metszi itt egymást, két humanista találkozásának lehet a tanúja. Később halhatatlan lesz mind a kettő, az egyik, a Prágában élő, a világ számára is, a másik amúgy magyar módra, ahogy a mieink közül annyian. Valaki bekopog valakihez, megnevezni magát, meghajol, humanista társa asztalhoz ülteti, bor loccsan Albertus Molnár kupájába. Sok beszélnivalójuk van, a Hradzsin felett lángolnak a csillagok. A házigazda neve: Kepler.

Aki Hessenben jár, német földön, köszönjön gondolatban valamikori urának, Móricnak, a Tudományosnak, s köszönje meg neki, hogy hazája annyiféle hányt-vetett fia kapott tőle munkára hat egész esztendőt, négyet belőle annak az egyetemnek a városában, ahol a falak még őrizték az úrvacsora értelmezésén vitatkozó Luther és Zwingli lélegzetét. Mikor lehetne nagyobb remény-