Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

1974 211 Gary, Indiana: A Baráti Kör tagjai téseinknek, előadásainknak, Keresztyén Vitakörünk megbeszéléseinek ál­landó témája lett. Ebben az évben gyülekezetünk életének megszilárdulását tapasztaltuk, amely minden gyülekezet számára életfontosságú. Ez nagyban fokozta telje­sítőképességünket. Gyülekezetünk tagjai tavasz óta két bizottságban dolgoz­tak. Az egyik előkészületeket tett az 1973 szeptemberében megtartott 60 éves évfordulónk megünneplésére, a másik alapos munkával készítette elő no­vemberi bazárunkat. Bár asszonyaink az első ösztönzést az őszi Női Csendes­napok alkalmával kapták, tavasszal tették meg az első lépéseket gyülekeze­tünk minden női munkaágának egyesítésére, mind saját munkájuk, mind a gyülekezet érdekében. Ezért elhatározták, hogy évenként kétszer-háromszor minden női munkaág találkozni fog, hogy növelni fogják közös erőfeszíté­seiket a különböző női szervezetek munkájának a támogatására, hogy tevé­kenységüket kis csoportok munkáján keresztül is megkezdik az egyház életében történő egyre tudatosabb részvétel érdekében. Vasárnapi iskolai munkánk életerős és minden korcsoportnak szolgál Gall Ignátzné testvérünk igen hozzáértő és szívélyesen következetes vezeté­sével. Fiatal asszonyaink Baráti Köre kibővült és munkájával sokban hozzá­járult a gyülekezet növekedéséhez. Mind a Baráti Kör, mind Nőegyletünk tagjai rendszeresen találkoznak és munkájuk saját szükségleteiken kívül az egész gyülekezet érdekét tartja szem előtt. Gyülekezetünk Férfiköre is erős és összetartó. Újra hatalmas mennyiségű kolbászt készítettek eladásra kará­csony és húsvét előtt. Céldobó Csapatunk tagjai 5 díjat nyertek ezévi ver­senyeken. A jövőre nézve is komoly célokat tűztünk magunk elé. E célokat saját erőfeszítéseink és Isten kegyelme segítségével szeretnénk elérni. Ezért azon fáradozunk, hogy állandóan gazdagítsuk gyülekezeti tagjaink lelki életét.

Next

/
Thumbnails
Contents