Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület
212 BETHLEN NAPTAR Gary, Indiana: A Társaskör tagjai Szeretnénk több, a 20-40 évesek korcsoportjába tartozó családot bekapcsolni gyülekezetünk életébe; szeretnénk jobban szolgálni közvetlen szomszédainkat és szeretnénk, ha a vasárnapi iskolai munka segítője lenne ezeknek a törekvéseknek. Szeretnénk keresztyén szolgálatunkat megsokszorozni és felajánlani azok számára, akik kívül élnek gyülekezetünk körén úgy, hogy egyidejűleg maximálisan gondoskodjunk gyülekezetünk fenntartásáról. Ügy látszik, a következő évben is sok dolgunk lesz! HAMMOND, INDIANA — Lelkipásztor: Beretz Árpád püspök 1973 végén a gyülekezet megünnepelte fennállásának 65. évfordulóját. Ez alkalommal egy új, $4,000-os Yamaha Grand Piano-t szenteltek fel és adtak át rendeltetésének. Ez az év az anyagi problémák esztendeje volt. Az új villany szolgálat, valamint más váratlan kiadások az új építkezéssel kapcsolatosan igen próbára tették a gyülekezet teherbíró képességét. Istennek hála, a hívek az egyház segítségére siettek és sikerült a pénzügyi krízist áthidalni. Az új épület $150.000-ba került. Az adósság $65,000, amely összeg a hívek által adott kölcsönkből áll. Az egyházi iskolának 120 növendéke van. E nyáron kéthetes jól látogatott Bible School is volt. Az új iskolai központot a hívek új bútorzattal szerelték fel, majd Wasko József, a gyülekezet ügyvédje jóvoltából, “resource centert” állítottak fel. A gyülekezet ifjúsága ez éven is szépen működött a szokásos programmal és rendezvényekkel. Márciusban a gyülekezet Heritage Day-t rendezett, amikor is kiállításokban, fényképekben, mozi előadásokban megemlékezett magyar és református mivoltunkról és örökségünkről.