Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)

Európa

142 BETHLEN NAPTÁR Négy társgyülekezetünkben: Stockholm, Göteborg, Malmö és Helsingborg, továbbra is havi egy istentiszteletet tartunk, leánygyülekezeteinkben pedig lehetőség szerint. Stockholmban havonta van bibliaóra, Malmöben ugyancsak, de itt az asszony­kor keretében. A helyi presbitériumok rendszeresen tartanak összejöveteleket, míg országos (sőt skandináviai) egyháztaná­csunk minden pünkösdkor gyűl egybe konferenciára. Ez évben, mint legtöbbször, Tangagardében június 9-11-én tartottuk ta­nácskozásainkat s eltérően a múlt évtől gyülekezeteink számos kiküldöttel képviseltették magunkat. Egy-egy nagy létszámú és eredményes pünkösdi konferencia egyúttal seregszemle is, meg­mutatva, hogy Krisztusnak a mai materialista-ateista világban is vannak lelkes katonái, akikben működik a Szentlélek és az isteni Ige. Erre még egy bizonyíték: múlt év augusztusában együtt ültem lelkészünkkel és Horváth Imre orsz. gondnokkal aggodalommal konstatálva a hívők adakozásának hihetetlen le­­esökkenését. Lelkészünk egy körlevél kiküldését ajánlotta, fel­tárva benne egyházunk súlyos anyagi gondjait. Megszavaztuk s az eredmény az év végére az volt, hogy több pénz futott be, mint eddig bármikor. — Papunk Koltai Rezső, aki szívvel-lélekkel végzi rengeteg egyházi munkáját, nehéz helyzetbe került. Ő rá hárult a feladat, hogy a koppenhágai magyar szolgálat foly­tonosságát biztosítsa, ugyanakkor, amikor eddigi hű kisegítője Szigethy Sándor hittanár és lelkész, tanárként a svéd sarkövbe Gallivare-Malmbergbe került, ahonnan képtelenség az eddigi segítséget folytatni. Lelkészünk hihetetlen munkaképességének is megvannak az emberi határai. Új generációra van szükségünk, amely hajlandó papunk terhein könnyíteni. Ennek az új generá­ciónak egyik tagja teológusunk Kellner Ilona. Közöttünk, itt Svédországban, nőtt fel. Cserkészmozgalmunk megtartotta ma­gyarnak, és hitét egyházi pályán óhajtja szolgálni. Már eddig is mint orgonistánk, mint cserkésztiszt, ifjúsági vezető és vasár­napi iskolai oktató működik. Nemrég hosszabb túrát tett Kana­dában és az Egyesült Államokban, az ottani magyar egyházakat és intézményeiket látogatva és tanulmányozva. Kedves vendégünk volt ez év februárjában Finnországból Rinne Károly ny. esperes, aki “Túróczy Zoltán püspök hatása a finn egyházban “címmel tartott gyülekezetünkben, Stockholmban előadást, míg augusz­tusban dr. Leskó Béla teológiai rektor és tanár Dél-Amerikából jött s hirdette nálunk az Igét és tájékoztatott bennünket az ot­tani egyházi életről.

Next

/
Thumbnails
Contents