Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Európa
1974 143 KONFERENCIÁK, amelyen tagjaink részt vettek: Evangéliumi Ifjúsági Konferencia, ápr. 15-21, az elzászi Liebfrauenbergben (Franciaország) Cseri Gyula és Szigethy Sándor rendezésében. Elzász nagy szülöttének, Schweitzer Albertnek egyik alapvető gondolata, “Az élet tisztelete” volt a kiindulási pont. Svédországi fiataljaink szép számban vettek részt az előadásokon. A hallgatóság átlagban 75 személy volt. Európai Erőt. Szabadegyetem, ápr. 28- május 5, az ausztriai Walchsee-ben, Kufstein mellett, titkár: Szépfalusi István. Tárgy: “Hit — tudomány: múlt és jövő között.” Intéző Bizottsági ülés az európai, szabadföldi magyar ev. papoknak, május 22-25. dr. Vajta Vilmossal és Terray Lászlóval az élén, Stuttgartban. Egyidejűleg közös teológiai konferencia a ref. papokkal, Cseri Gyulával, dr. Zsindely Endrével és másokkal a teljes ökumenikus együttműködés elérésére. Az “Utitárs”, mint a két felekezet közös sajtóorgánuma. Magyar Cserkésztáborozás a nyugat-német Pottenstein mellett. Több mint 240 cserkész és cserkésztiszt Nyugat-Európából, az Egyesült Államokból és Kanadából, augusztus első felében. Svédországi csoportunk lelkészünk Koltai Rezső cserkésztiszt vezetésével. Eddig a beszámolóm. Belőle világosan kiderül, hogy legalább is svéd földön most is élénk magyar protestáns élet van, amelyben a lelkész, az egyházvezető, a presbiter és a hívő egyaránt részt vesz, de a munka és fáradozás csak addig lehet eredményes, ameddig Istenbe vetett hittel párosul. Balogh Zoltán SVÉDORSZÁG Egyházi munkánk és feladataink felmérésére az országos presbiteri konferencián szokott sor kerülni. Ebben az évben is, pünkösdkor, a tángagerdei gyülekezeti házban jöttek össze a presbiterek az ország, különböző részeiből. A hosszú északi tél után az egyházi tisztségviselők családtagjai is örömmel és szép számban jöttek el a festői fekvésű Tángagerdébe, hogy pihenjenek s hogy az istentiszteleti alkalmakon és előadásokon ők is épüljenek. Dr. Pándy Kálmán tb. felügyelő vetített képes élmény