Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Babos Sándor: Negyven éve…
110 BETHLEN NAPTAR missziói munka megkezdése ügyében. A skót egyház mandzsúriai missziói tanácsa nagy örömmel adta a beleegyezését abba, hogy az erdélyi reformátusok belekapcsolódjanak a munkájukba egyelőre, hacsak egy kiküldött misszionárius által is. így aztán, hogy angolul is megtanuljak és a skótok egyházával és missziói munkájával is megismerkedjem, egy évre 1932 őszén Edinburghbe mentem. 1933 tavaszán a skót egyház akkori elnöke és Dr. Makkai Sándor véglegesítették a már megkezdett lépéseket a mandzsúriába való kiküldésem tárgyában. Edinburghben ért a hír, hogy siessek haza és még az ősszel induljak Mandzsúriába. El se lehet mondani azt az örömöt és azt az alázatos megrendülést, amellyel vettem ezt a hírt. Odahaza is leírhatatlan öröm és csodálat öntötte el az emberek szívét, különösen az ifjúságét. A nyári konferenciákon történtek a búcsúzások. Úgy éreztem, hogy mögöttem egy erős imádkozó tábor fog állni, amelyben nemcsak a kis gimnazisták, de ott voltak az idősebbek is, nemcsak a városok, de a falunak a népe is. így lett a külmisszió ügye Isten után az erdélyi egyház ügye. Tizennégyéves mandzsúriai munkánkban ez az imádkozó és áldozatot hozó háttér volt az, amely nekünk oly sok erőt adott néha súlyos nehézségek elviselésére. Tudtuk, hogy Erdélyben is és Magyarországon is lelkek hordoztak és hordoznak minket az Isten előtt, még ma, 1973-ban is. S aztán jött a nagy nap, az erdélyi reformátusok első misszionáriusa kibocsátásának a napja. 1933. augusztus 24-e volt. Dr. Makkai Sándor püspök a kolozsvári Magyar utcai templomban hatalmas tömeg jelenlétében bocsátott ki missziói szolgálatra. Többek között azt mondotta: “Ezt a vállalkozást emberileg nehéz megérteni Ma sok a baj, kevés a pénz, kevés rá az erő, misszióba küldendő fiunkra itthon is szükség volna. Ez a küldetés csodálatos isteni gondolatot rejt magában. Megpróbáltatásunkban, nyomorúságunkban forduljunk el magunktól és tudjunk másokért élni és dolgozni.” “Csodálatos hívás és parancs ez, hogy éppen ma, ebben a háborúzó, kétségbeesett világban küldjünk missziós lelkészt az ősi bölcsőhöz, hogy keressen lelki rokonokat a testi rokonok között.” A püspök úr áldása után én szóltam egy pár szót búcsúzóul. Mikor lejöttem a szószékről, ott állt nagy meglepetésemre a kolozsvári református kollégium volt igazgatója, Kovács Dezső,
