Bethlen Naptár, 1974 (Ligonier)
Babos Sándor: Negyven éve…
1974 111 a volt vallástanárom, Tárkányi György, az új igazgató, Dr. Gönczi és az új vallástanár, László Dezső. Ajándékképen egy bőrbekötött albumot adtak át, amelyben volt kollégiumi tanáraimnak a képe van benne. Ami meglepett, az Kovács Dezső igazgató úr szavai voltak, aki könnyek között mondotta: “Idős ember vagyok már, de ma este éreztem meg azt a lelkületet, amely az őskeresztyének szívében éghetett, amikor az evangélium hirdetésére tanítványokat küldtek ki maguk közül.” Mindent vártam a szigorú “Diri”-től, csak ezt nem. Az este egy nagy élmény volt a számára. 1933. augusztus 27-re volt kitűzve az indulás. Előző délután az egyetemi hallgatók bibliakörével volt egy kirándulás a kolozsvári Békás nevű szőllőskertbe. Mielőtt hazatértünk volna, László Dezső, a bibliakör vezetője ajándékul két ezüst gyertyatartót adott át. Hamarjában nem tudtam mire vélni. Majd magamhoz térve reszkető alázatossággal csak annyit tudtam mondani; “Vállalom a gyertya szerepét”. Ez a kis csoport a gyertyatartó szimbólumával azt akarta nekem mondani: te vagy a gyertya, amely semmit sem ér, ha azt valaki meg nem gyújtja. Életed Krisztus gyújtotta gyertyája is könnyen eldől. Mi idehaza leszünk a gyertyatartók, akik imádságban és adakozásban fogunk téged tartani és hordozni a te munkádat, mint a mi munkánkat. Majd 1933. augusztus 27-én este elindult a vonat velem M andzsúria felé. Budapesten Ravasz László püspök úr tanácsával mentem tovább Bécsig, ahol sikerült megkapni a kínai vízumot. Olaszországban Genoában szálltam aztán a Donau nevű német fehérhajóra, amely hat hét és 19 kikötő meglátogatása után Mandzsúria kikötőjében, Dairen-ben partra tett. Onnan vonattal Mukdenbe mentem, ahol a skót kollégák már nagy örömmel és szeretettel vártak, majd rövid pihenő után, egy kínaiul írt levéllel feltettek a pekingi gyorsvonatra, hogy aztán Pekingben a kínaiak bevezessenek a kínai nyelv bűbájosán szép világába. A College of Chinese Studies-ben voltam már, amikor az év novemberében levelet írtam Kínában, Changsha-ban élő és működő magyar missziónáriusnőnek, Kunst Irénnek, jelezvén, hogy már én is Kínában vagyok. Kunst Irén rögtön, még karácsony előtt válaszolt reá. Azt írta: “Sándor testvér, 30 évig imádkoztam azért, hogy az Úr Isten mozgassa meg a magyarok szívét, hogy ők is vegyék ki részüket a misszió ügyének nagy munkájában. Igen örvendek, hogy Sán-
