Bethlen Naptár, 1972 (Ligonier)
Dél-Amerika
1972 163 Venezuelába, hogy gyülekezetbe szervezze az itt élő magyar evangéliumi keresztyéneket, 19 évi szolgálat után megválik caracasi szolgálatától, hogy Kálvin városában, Genfben, az Evangélikus Világszövetség központjában a latinamerikai titkárság vezetője legyen. Mivel — emberi számítás szerint — jelen sorai képezik utolsó beszámolóját caracasi szolgálata felől, szeretne néhány olyan mozzanatra utalni, amely itteni szolgálatának teljes idejére vonatkozik. Elsősorban el szeretné mondani azt, hogy Venezuelába való kiküldésekor sokan hitetlenkedve tekintettek a caracasi gyülekezetszervezés tervei felé. Nem kevesen voltak az Egyesült Államokban — ahonnan Venezuelába érkezett — akik azt gondolták: néhány hónap eltelte után fel kell adni a próbálkozást, mert a nehézségek áthídalhatatlanok lesznek. Ezek között megemlítették a venezuelai magyarságnak az új hazában való gyökértelenségét (a legrégebben érkezettek is csak 5 évet töltöttek ott 1952- ben és a legtöbben csupán egy-két évvel korábban érkeztek!) és ennek folytán: anyagi erőtelenségét, és sokak abbéli igyekezetét, hogy hamarosan más országokba települjenek át. Ugyancsak többen intették az oda érkező lelkipásztort, hogy a venezuelai magyar protestánsok többsége vegyesházasságban él (római katolikus házastársa van), minek következtében egyházi érdeklődésük — különösen egy római katolikus többségű országban — csökkenő irányzatot fog mutatni. Voltak, akik attól féltek, hogy az evangélikusok és reformátusok egy gyülekezetbe való gyűjtése fog nehézségeket okozni és nem volt kevés azoknak a száma, akik amiatt aggódtak, hogy a munkát támogató Evangélikus Világszövetség az első “mézeshetek” elmúlása után további anyagi támogatása fejében teljesíthetetlen feltételeket fog a venezuelai magyar evangéliumi keresztyének elé állítani. Szeretnék e helyen az említett aggodalmakra visszatérni. Bár a venezuelai magyarok szinte kivétel nélkül 1945 után érkeztek Venezuelába (később, 1956 után is érkezett párszáz protestáns az országba) és a kezdetben anyagilag erőtlen volt a legtöbb család, sokan el is vándoroltak, de mindez mégsem jelentette azt, hogy a gyülekezeti szervezés lehetetlenné vált volna. Az idő múlásával egyre többen megértették, hogy a felnövő nemzedék érdekében nem ideiglenes, átmeneti szolgálatnak kell tekinteni a lelkész munkáját (amilyen szolgálat az európai menekült táborokban
