Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Csia Kálmán: Egy vasárnap Erdélyben
1971 93 A százados már unta az öreg beszédét és a másik oldalát akarta megmutatni képességeinek, amikor oly szavakat mondott a pap amilyet még nem hallott életében. Az elmondottak alapján, folytatta a lelkész, most arra kérlek, hogy hívd be azt a zsandárt aki ma kékre verte puskatussával a hátam és parancsold meg neki, hogy szúrja át a szívem éles bajnétjával. Hidd el nem vádollak be az angyalok előtt. Katonáid pedig két pohár pálinkáért aláírják a nyilatkozatot, hogy rád támadtam és életedet mentették meg. Még kitüntetést is kapsz hőstettedért és tőlem örökre megszabadulsz. A kapitány nem volt elkészülve erre a drámai fordulatra. Ismerte az emberi természetet, hogy mennyire törékeny és kínzással mily könnyen hajlítható. Tapasztalása volt arról, hogy kancsukával úgy darabokra lehet tömi az emberi akaratot mint egy gyufaszálat. Sok könyörgő, síró emberi arcot látott amig kapitányi rangra emelkedett. — De most egyszerre nagyapja jutott eszébe aki ortodox pópa volt. Gyermekkorában sokszor áhítattal nézte, amint a szentek és mártírok képétől ékes templomban, fényes, aranyos ruhában misézett az ő nagyapja. Még arra is emlékezett, hogy a ravatalon is olyan illata volt neki, mint a nagy bazilikának amelyben egyszer a királyt is látta imádkozni. A mártírok és szentek szemei pedig olyanok voltak mint az öreg magyar papé. Valami tiszta, szép gyermeki érzés vett erőt kemény katona szívén és szónélkül engedte haza a lelkészt. Az öreg pásztor lázason, fáradtan, éhesen érkezett haza a parókiára. De azon az éjjelen szép álma volt. Egy angyal szavalta neki Gyóni Gézának, Tompáról irt versét: Téged a lámpa sorsa vonzott, Mely vándorok elé világit. Gyöngyért rajonganak a bolondok. Áldott a lámpás, amely beragyogta A bús apáknak éjszakáit. Csia Kálmán
