Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Nt. Kiss Antalné: Amerika jugoszláviai szemmel 1970-ben

94 BETHLEN NAPTAR AMERIKA JUGOSZLÁVIAI SZEMMEL 1970-ben Minden évben nagy esemény számunkra, amikor megérkezik a Bethlen Naptár, mert belőle elénk tárul nemcsak az Amerikai Magyar Reformátusság, hanem az egész világon szétszórt magyar­ság élete és helyzete. Most is, hogy forgatom a naptárt eszembe jut az ottani magyarság, a mi utunk, melyet Ft. Csete Istvánné­­val az 1970 év nyarán ott Amerikában tettünk és ennek az útnak az emlékei még ma is úgy élnek bennem, mintha kitörölhetelenül lennének a szívembe írva. Hadd írjam le tehát az emlékeknek egyik-másik részét azok számára, kik szívesen olvassák. A Presbiteriánus Egyház országos női konferenciákat szo­kott rendezni alkalomról alkalomra és minket egy ilyen nagy női konferenciára hivtak meg, melyet a Purdue egyetem épületeiben rendeztek meg mintegy öt ezer résztvevővel. Egy másik alkalom­mal Nt. Kovács Mihályné volt már kinn ezen a találkozón, ő az USA-ban élt férjével, aki Detroit-ban volt lelkész és jól beszél angolul, s most reánk került a sor, hogy ezen a konferencián résztvegyünk. Nagyszerű volt az Amerikában eltöltött pár hét minden napja. Különösen jól tudnak szervezni, mert a mi utunk, egyik helyről a másikra olyen pontosan előre elrendeződött, hogy nem győztünk ámulni rajta. Kedves és felejthetelen élmény marad a McKeesport-i templomban istentiszteleten való részvételünk és azon a délutánon a Duquesne-i templomban Nt. Illés Lajos lelkész és neje esküvőjén és lakodalmán való vendégeskedésünk. Azután meglátogattuk Ligonier városkában lévő Bethlen Otthont. Bánatunkra Ft. Nagy Lajos v. püspök, igazgató úrral nem találkozhattunk, mert Ő ez időben Sárospatakon prédikált 40 éves érettségi találkozóján. Nt. Urbán Józsefné az igazgató jobb­keze, titkára és az Otthon háziasszonya fogadott kitüntető vendég szeretettel. Megmutatta az Idősek Otthonát, ahol 72 öreget gon­doznak az ápolónők. Az Öregek Otthonának felügyelője Nt. Csia Kálmán és neje. Nagy Lajos igazgató Gömör megyéből. Csia Kál­mán felügyelő lelkész Udvarhely megyéből kerültek oda. Mind­ketten falusi lelkipásztorok voltak, akik nagyon szeretik a magyar népet. Valóban az amerikai magyar reformátusok legdrágább kincsét, a szeretet munkájukat, kisebbségi életben edződött nagy­szerű lelkipásztorokra bízta. A Bethlen Otthon értéke felül van

Next

/
Thumbnails
Contents