Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Egyesült Államok - Independent Church
1971 289 családot számláló, óriási adóssággal megterhelt, sok zaklattatáson átment embercsoport Amerika egyik legszámottevőbb magyar református gyülekezetévé nő. Egész embert, teljes odaszánást igénylő félévszázad van mögötte. Isten után legnagyobb erőforrása felesége, aki maga is szolgált a magyar református lelkipásztomét jellemző odaadással és szerénységgel. Házasságukat Isten három gyermekkel áldotta meg. Lilliant gyermekkora virágjában visszakérte az Úr. Ernő fiuk, táborilelkészként, alezredesi rangban a hadseregben szolgál. Margit lányukat Bertalan Imre lelkipásztor vette feleségül. A melegszívű nagyapát és mindig mosolygó nagymamát három unoka szeretete veszi körül. A kanyargó, nyugtalan Tisza partjáról jött. Most a Hopatcong tó békés vizeinél töltik a nagyon megérdemelt nyugalom esztendeit. Adja Isten, hogy házasságuk aranykapuját is jó egészségben lépjék át s hogy életük alkonya hosszú és éppenúgy sokakat boldogító legyen, mint volt annak sok áldást osztó dele. íródeák INDEPENDENT EGYHÁZ REFORMÁCIÓ EGYHÁZKÖZSÉG MIAMI, FLA. — Lelkipásztor: Nagy Pál János Ötödik esztendeje építi Isten országát gyülekezetünk az ősi magyar református hit erejével és kitartásával ebben a világvárossá fejlődő amerikai tengerparti városban, amelyben szerte az országból, Canadából és külföldről Lelkészlakás. Nt. Nagy Pál János, Florida.